:
:
A magyar 3×3-as válogatott 21-8-ra legyõzte Lengyelországot vasárnap délben az andorrai Eb-selejtezõn és ezzel megnyerte az A-csoportot. A magyar csapat 14 órától folytatja szereplését a negyeddöntõben a Fehéroroszország – Andorra mérkõzés vesztese ellen.
Vasárnap a csoportkört Lengyelország ellen zárta a magyar válogatott. A lengyelek csapata elõzetesen többet ígért, de szombaton nem tudtak meccset nyerni. Esélyesként lépett pályára a magyar együttes, de a különbségre is figyelni kellett. Egy nagyarányú gyõzelem még a csoport elsõ helyét is elérhetõvé tette.
Gyorsan vezetést szereztünk, Szabó Petra 10 másodperc játék után juttatta elõnyhöz a magyar válogatottat. Ezt követõen Medgyessy Dóra távolról volt eredményes és már 3-0-ra mentünk. A lengyelek egy távoli dobással még felzárkóztak, de fordítani nem tudtak. A folytatásban is a mieink akarata érvényesült. Három perc elteltével már 7-3-ra vezettünk. Az utolsó 5 percbe érkezve pedig 11-5-ös állást regisztrálhattunk.
Kifejezetten jó ritmusban, támadásban igen pontosan játszott a magyar válogatott. Reálisan elérhetõvé vált, hogy a 10 perc letelte elõtt elérjük a 21 pontot és ezen felül meglegyen az a különbség, ami csoportelsõséget érhet. Érezték az esélyt a lányok is! Nagyot küzdve 13-8-as állás után 7-0-val zárta le a magyar csapat a meccset és elég volt nyolc és fél perc játék ehhez a szép sikerhez.
Délután a tét már az Eb-részvétel lesz. Ezen a linken élõben is látható a találkozó.
Eredmény
Lengyelország – Magyarország 8-21
