:
:
Hétfõn délután óta Belgrádban készül 2019-es nõi kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntõjére a magyar válogatott.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Válogatottunk hétfõn délelõtt kelt útra Nisbõl a szerb fõváros felé. A torna végjátékának a Belgrád Aréna ad otthont, melynek egyik edzõcsarnokában tartotta elsõ foglalkozását a szakmai stáb. Hétfõn estére hivatalossá vált, hogy a negyeddöntõben csütörtökön 12 óra 30 perctõl Nagy-Britannia lesz a rivális. A magyar válogatott a C-csoport megnyerésével jutott a legjobb nyolc közé. Mint ismert, Szlovéniát és Olaszországot legyõzte Székely Norbert együttese az elsõ két játéknapon, majd egy tét nélküli találkozón Törökországgal szemben maradt alul egy ponttal. A britek az A-csoportban a címvédõ Spanyolország mögött szerezték meg a második pozíciót. Ukrajnát és Lettországot verték, majd a hétfõi nyolcaddöntõben Montenegrót.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az ágrajzot nézve a brit – magyar párharc, illetve azt megelõzõen a Nagy-Britannia és Montenegró által vívott negyeddöntõ azért érdekes, mert a tábla ezen negyedérõl egy olyan csapat fog a legjobb négy közé jutni, melyet elõzetesen a mezõny végére rangsoroltak. A torna hivatalos honlapján olvasható erõssorendben ugyanis a rajt elõtt ezen három nemzet válogatottja foglalta el a 14-16. pozíciót. Jól látszódik tehát, hogy az idei kontinenstorna mennyire kiegyenlített és nehéz felmérni az erõviszonyokat.
“Örülök, hogy meg tudtuk cáfolni azt a papírformát amit Európa akkor még rólunk perspektívaként felállított. Remélem, hogy erre a következõekben tovább tudunk cáfolni. Ez a csapat megtette a maximumát. Sok lépcsõben haladt. Kezdve azzal a céllal, hogy 2017. novemberében nyerjük meg az elsõ selejtezõ mérkõzésünket Litvániában. Utána nyerjük meg a februári litván meccset, nyerjünk az albánok ellen, majd legyünk ott a csoportkörben az Eb-n, de tevõlegesen, hogy tudjunk meccseket nyerni. Aztán megnyertük a csoportot. Nagyon sok lépcsõn kell átmenni. Van még egy lépcsõ, erre így kell tekinteni.” – fogalmazott meg esélylatolgatást Székely Norbert szövetségi kapitány az M4 Sportnak.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hétfõn estére a csütörtöki játéknap teljes idõbeosztását összeállították. A mieink 12:30-as meccse után 15 órától lép pályára a címvédõ Spanyolország, akiknek majd az Olaszország – Oroszország nyolcaddöntõ gyõztese lesz a riválisuk. Az esti programban 18 órától kezdenek a franciák, akik feltételezhetõen a játéknap csúcsrangadóját vívhatják ekkor. Az ellenfelüknek érkezik ezen az ágon a szintén végsõ gyõzelemre is esélyesnek tartott Belgium és Szlovénia nyolcaddöntõjének továbbjutója. Természetesen Szlovénia esélyeit sem szabad lebecsülni. A program a házigazda mérkõzésével zárul, 20 óra 30 perctõl rendezik Szerbia és Svédország csatáját.
Fotó: Italbasket
A Belgrád Arénában már minden készen áll a mérkõzések megrendezésére. Hétfõn még csak a keddi nyolcaddöntõkön érintett négy gárda edzhetett a nagyteremben. Ez Szerbia legnagyobb fedett többfunkciós sportcsarnoka. A hónap végén ünnepli átadásának 15. évfordulóját. Itt bonyolították le a 2008–as Eurovíziós Dalfesztivál döntõjét, de volt már kézilabda, röplabda, vízilabda, futsal, cselgáncs, asztalitenisz Európa-bajnokság helyszíne. A kosárlabdát tekintve a 2005-ös férfi Európa-bajnokság, illetve a tavalyi Euroliga Final Four emelkedik ki. Kosárlabda mérkõzésen a nézõcsúcs 2009-ból a Partizan – Panathinaikos Euroliga nyolcaddöntõhöz köthetõ, akkor 22567-en foglaltak helyet a lelátón. Nõi csapatsportágakban magyar sikereket is ünnepelhettünk itt. 2016-ban a nõi vízilabda válogatottunk ebben a csarnokban nyert Európa-bajnoki aranyérmet, míg 2012-ben nõi kézilabda válogatottunk a kontinenstornán bronzérmet szerzett.
Az ágrajz a kezdési idõpontokkal
