Hirdetés
Archivum

Csütörtökön a harmadik felvonásához érkezik a bajnoki döntõ



:

:

Hirdetés

Csütörtökön 18 órától kerül sor Sopronban a 2019-es bajnoki döntõ harmadik mérkõzésére a házigazda Sopron Basket és az Aluinvent DVTK között. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban 2-0-ra vezet a soproni együttes, mely így hazai pályán megszerezheti a bajnoki címet, ami a 13. lenne a klub történetében, másodszor hibátlan mérleggel.

A második felvonás hétfõn a várakozásoknak megfelelõen sok nézõ elõtt magas hõfokú csatát hozott. A találkozó elején ismét lépéselõnybe került a Sopron Basket. A 10-2-es vezetése után az elsõ félidõben 10 egység környékén állt be a differencia a felek között. A DVTK-nak elsõsorban az okozhatott igazán nagy problémát, hogy nem tudott könnyû pontokat elérni az elsõ 20 percben. Gyakorlatilag minden támadásánál felállt védelemmel találta magát szembe, ami fizikálisan és mentálisan is kimerítõ. A félidõ hajrájában a két soproni tripla 35-21-re módosította az állást. Ezt követette a harmadik negyed, ami a DVTK tartását dicséri. A kulcspillanat egyértelmûen a harmadik negyedben a 37-34-nél kimaradt hazai ziccer volt, ami után a Sopron két gyors dobással lélektanilag újra a maga javára billentette a találkozót.

A végén a nagy különbség ellenére joggal szólt a vastaps a miskolci publikumtól. Becsülettel küzdött a csapat és egy szép szezont teljesítettek eddig Cziczás László tanítványai. A harmadik negyed elsõ percei pedig extrák voltak. A DVTK esetében meg is megmutatta, hogy mi lenne a kulcs egy szorosabb párharchoz. Ebben a rövid szakaszban hét támadólepattanója volt és mindössze három eladott labdája. Amíg az elsõ félidõben összesen hat, addig harmadik negyedben 10 perc öt duplát értékesített a DVTK. Soproni oldalon Roberto Iniguez együttese pedig ismét bizonyította, hogy mennyire fontos a rutin és az, ha el is veszik rövid idõre a koncentráció, tud újítani. Ki kell emelni Quarelt Casas-t, aki ennek a döntõ párharcnak túlzás nélkül az MVP-je. A kiváló védekezése mellett támadásban is olyat hoz, ami pályafutása eddigi talán legjobbja. Meglepõ lenne, ha nem látnánk az Európa-bajnokságon hazája válogatottjában. Emellett a spanyol szakember meccs utáni nyilatkozatához hasonlóan Fegyverneky Zsófiát kell kiemelni. Ilyen hõfokú, ilyen téttel bíró csatán nagyon fontos tud lenni a csapatkapitány jelenléte.

Abba a szakaszába érkezett a döntõ, amikor a számokat, a statisztikákat különösebben már nem érdemes vizsgálni. A fentebb kiemelt néhány érdekességen felül sok újat már nem tudtak egymásnak mutatni a felek. Elsõsorban a mentális tényezõk dönthetnek. Egy olyan meccsen pályára lépni otthon, ami magában hordozza a bajnokavatás esélyét, még favoritként sem egyszerû. Olyan helyzet, mint teniszben beütni a meccslabdát. Van ilyenkor egy természetes görcsösség, ami abszolút emberi dolog. A DVTK-nál meghatározó kérdés, hogy mennyire hisz a folytatásban. Ilyen szempontból örömteli, hogy Cziczás László jó pedagógusként megfogalmazott egy célt a meccs utáni nyilatkozatában: „Úgy fogunk elutazni a harmadik mérkõzésre, hogy megcsináljuk a csodát és világszenzációt keltve egy ponttal megverjük a Sopront.” Ezzel tartva a lelket a csapatában. Kulcsfontosságú lesz mindkét gárda számára a kezdés. Ha a Sopron a nagy várakozások közepette meg tudja magát nyugtatni egy stabil rajttal, akkor kiváló esélyei nyílnak. A DVTK-nak pedig eközben az lehet a célja, hogy látótávolságban maradjon és elõször a párharc során ne 8-10 pontról kelljen kapaszkodnia.

Hirdetés