:
:
Az európai topligák közül utolsóként csütörtök este Franciaországban is lezárulhatnak a bajnoki küzdelmek. A Bourges hazai pályán magabiztosan nyerte a finálé elsõ két felvonását a Tarbes ellen. Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharcban így 2-0-ra vezetnek és riválisuk otthonában egy újabb sikerrel lezárhatják a döntõt.
A francia döntõ elsõ két meccse rendkívül egyoldalú csatát hozott. A Tarbes ugyanis nem tudott felnõni a feladathoz. Bár a negyeddöntõben a címvédõ Villeneuve d’Ascq-ot, az elõdöntõben pedig az addig remek szezont futó Charleville-Mézières-t is kiejtették, ezt a bravúros teljesítményüket a Bourges ellen nem tudták folytatni. Minõségben és mennyiségben is akkora a különbség a két keret között, amit lelkesedéssel, szervezett csapatjátékkal ideig-óráig lehet ugyan ellensúlyozni, de egy három gyõzelemig tartó párharc megnyeréséhez ennél több kellene.
Francois Gomez, a Tarbes mestere, akit az év edzõjének is megválasztottak, a legutóbbi sajtótájékoztatóján reálisan foglalta össze a két hétvégi meccs tanulságait. A szakember kiemelte, hogy a Bourges átlagban 20 ponttal verte riválisait a rájátszás során. Az akkor általuk legyõzött csapatokkal van egy szinten a jelenlegi Tarbes, így az erõviszonyoknak megfelelõek véleménye szerint az eredmények. Francois Gomez egyébként a sajtótájékoztatóján érzelmi húrokat pengetett. Kiemelte, hogy óriási az érdeklõdés a meccs iránt és meg kell próbálni kiszolgálni a szurkolókat. Az 1500 fõs csarnokukban telt házra készülnek és a létesítmény elõtt egy nagy kivetítõn is követhetõ lesz a találkozó, ide ezer szurkolót várnak még.
„Küzdenünk kell, nem adhatjuk olcsón a bõrünket. Mi ebben a döntõben outsiderek vagyunk. Ez a Tarbes 10-bõl egy alkalommal tudja legyõzni a jelenlegi Bourges-t. Ha ez az alkalom csütörtökön jönne el, az gyönyörû lenne.” – fogalmazott a Tarbes mestere. Idén egyszer már legyõzte a Bourges-t a Tarbes. Még október elején hazai pályán 71-61-re diadalmaskodtak. Abból az eredménybõl messzemenõ következtetést nem lehet levonni, de a Tarbes egy sikerélménybe kapaszkodva meríthet erõt. A hétvégi mérkõzések tapasztalata ugyanis sok jót nem ígér számukra.
Az elsõ találkozót 86-66-ra, míg a másodikat 80-56-ra nyerte a Bourges. Az elsõ meccs statisztikáját már részletesen áttekintettük. A második összecsapáson a Bourges 50%-al dobott mezõnybõl. Értékesítettek kilenc triplát, ellenfelüket 22 eladott labdába hajszolták bele szervezett védekezésükkel és ezekbõl a helyzetekbõl 31 pontot értek el. Emellett kétszer annyi gólpasszuk volt és feleannyi eladott labdájuk. A csapatukból kilencen közel 15 percet vagy annál több idõt töltöttek a pályán, ami még inkább kidomborítja a keretükben rejlõ variációs lehetõségeket.
Történelmi ez a párharc, hiszen 23 évvel ezelõtt 1995 áprilisában éppen a Tarbes ellen szerezte elsõ bajnoki címét Bourges. Most a 14. elsõségüket ünnepelhetik. „Minden lesz, csak nem egyszerû.” – mondta a Bourges vezetõedzõje Olivier Lafargue a sajtótájékoztatóján. A kiváló szakember óva intette csapatát és a szurkolókat az elbizakodottságtól. A Bourges-nál minden nyilatkozat arról szól, hogy az októberi tapasztalataik alapján nehéz nyerni a Tarbes otthonában. Ezt csak az elsõ két meccshez hasonló stabil védekezéssel érhetik el. A két hazai találkozójuk már az elsõ félidõben eldõlt, ezúttal 40 percen át intenzív csatára készülnek. Mi semleges nézõk, akik televízión keresztül követjük a finálét, egy ilyennel nagyon jól járnánk!