Hirdetés
Archivum

Csütörtökön rendezik az Európa-bajnokság negyeddöntõit



:

:

Hirdetés

Csütörtökön kerül sor a prágai O2 Arénában a 2017-es nõi kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntõire. A tét óriási, hiszen a négy közé jutás mellett a gyõztes csapatok már biztosan kvalifikálják magukat a jövõ évi Világbajnokságra.

Ember legyen a talpán, aki a nyolcaddöntõk után jósolni mer ezen az Európa-bajnokságon. Az elsõ egyenes kieséses szakaszban ugyanis négy párharcból háromban az alacsonyabban rangsorolt csapat lépett tovább. Az olaszok az egyedüli csoportmásodikok, akik bejutottak a legjobb nyolc közé. A legnagyobb bánatunkra, hiszen emlékezhetünk rá, hogy mindössze egy ponton múlt a magyar bravúr.

A program 12 óra 30 perctõl Belgium és Olaszország összecsapásával indul. A belgák évek óta várnak arra a pillanatra, hogy egy nagy tornán egyszerre szerepelhessen náluk két korszakos klasszisuk Ann Wauters és Emma Meesseman. Ez most megvalósult és be is váltották a reményeket, palánk alatt elképesztõen stabil ez a belga csapat. A csoportelsõket az idei lebonyolítási rendszer hangsúlyosan jutalmazza és a belgáknak a ráadás pihenõnapra nagy szükségük is volt. Wauters, Meesseman és Kim Mestdagh brutálisan nagy terhelést kaptak. Már egyes meccsek végjátékában láthattuk náluk a fáradtság jeleit, így kulcsfontosságú, hogy legyen lehetõségük regenerálódni. Az olaszok nem mutattak igazán jó formát eddig és Macchi kiválása sem könnyítette meg az életüket. A magyar válogatott ellen nagy hullámzás mellett rengeteg hibával játszottak. Ráadásul az olaszok rendszerint szenvednek a komoly centerjátékot bemutató csapatok ellen. Összességében esélyes Belgium, ha azonban a két klasszisuk közül akárcsak az egyik teljesítménye elmarad a várttól, bajba kerülhetnek.

15 órától rendezik a Törökország – Görögország csatát, amely a két ország viszonyát ismerve, bármilyen sportágban óriási presztízzsel bír. A törökök veretlenül nyerték a csoportjukat és a tábla ezen negyedébõl óriási esélyük van elõdöntõt játszani. Több rutinos klasszist vonultatnak fel, mint a görögök. Kisebb meglepetésre Yilmaz és Sanders kiválása eddig nem látszódik a csapaton. Az oroszokat búcsúztató görögöknél szûkösebb a rotáció, de Maltsi, Kaltsidou és Spanou vezetésével eddig már többször rácáfoltak a papírformára. Kifejezetten ponterõsen játszik ezen a kontinenstornán a görög gárda. Nekik a gyenge pontjuk a palánk alatti játék, de amíg ennyire hatékony a mezõnymutatójuk, nem esélytelenek.

18 órától Spanyolország és Lettország méri össze az erejét. A görögökhöz hasonlóan a lettek is nagy skalpot gyûjtöttek. Õk a címvédõ Szerbiát búcsúztatták. Igaz, tették ezt vezéráldozattal, hiszen Elina Babkina sérülést szenvedett. Az utolsó hírek szerint nem fog játszani a negyeddöntõben. A spanyolok nagy lehetõség kapujában állnak. Eddig nem kellett megizzadniuk és egy nagy torna negyeddöntõjében Lettországot le kell tudniuk gyõzni. A lettek eddig remek dobóformával, Babkina mellett Steinberga, Laksa és Vitola ponterõs játékával jutottak idáig. Meglepetõen jól tartották a lépést a lepattanók tekintetében. Ha belsõ posztokról érkezik extra, itt elsõsorban Putnina játékában lehet benne a bravúr, akkor közel kerülhetnek a spanyolokhoz. Ahogy azt az elõbbiekben is írtuk, a spanyol együttesnek eddig nem kellett igazán extrát hoznia. Torrens és Lyttle jó teljesítménye elegendõ volt a sikerekhez. Várhatóan az O2 Arénában már több jó egyéni produkcióra is szükségük lesz.

Franciaország és Szlovákia negyeddöntõjével zárul a program 20 óra 30 perctõl. A két csapat nincs egy súlycsoportban. Már a lettek mérkõzésében is reális forgatókönyv lehet az, ami Szlovákiától egy teljesen logikus lépés lenne akár elõzetesen is: a világbajnoki szereplés kivívásának szempontjából kulcsfontosságú helyosztó elõtt, beáldozni a negyeddöntõt. A francia csapat minden poszton erõsebb és a szlovákoknál nem lehet elvárni, hogy Zuzana Zirkova a nyolcaddöntõs teljesítményét meg tudja ismételni. Ilyen kaliberû vezére pedig rajta kívül nincs a csapatuknak. Ruzickova a palánk alatt nagyon sokat tud segíteni és Balintova is a legjobb Eb-jét futja, de így is szinte tökéletes teljesítmény kellene a franciák megszorongatásához. A francia csapat kapcsán a legjobb észrevételt egy neves szakíró fogalmazta, aki azt mondta a napokban: a tavalyi Olimpián mutatott kiváló játékukat játsszák, azzal a különbséggel, hogy most ismét Celine Dumerc az irányító. Ettõl függetlenül minden fiatalítás tökéletesen bejött, az Európa-bajnokság legnagyobb favoritjáról beszélünk.

Hirdetés