Hirdetés
Magyarország

Csütörtökön sorsolnak a Magyar Kupában



:

:

Hirdetés

Csütörtökön 11 órától kerül sor a Killik László Női Magyar Kupa sorsolására.

Mint ismert, idén Budapesten a Gabányi László Sportcsarnokban kerül megrendezésre a nyolcas döntő. Az eseményt február 24. és 28. között bonyolítják le. A járványhelyzet miatt a korábbi évektől eltérően ötnapos lesz a Magyar Kupa. Február 24-én, szerdán kerül sor a negyeddöntőkre. A résztvevők a mérkőzések után hazautazhatnak. Az elődöntőket február 26-án, pénteken vívják meg. A döntőre és a bronzmérkőzésre február 28-án, vasárnap kerül sor.

Az esemény időrendje változott, de a kvalifikáció menete nem. Az alapszakasz első felének eredményeit veszik figyelembe és az első nyolc helyen álló gárda vehet részt a Magyar Kupán. Egyetlen mérkőzést nem rendeztek még meg az érintett fordulókból. Ez egyben azt is jelenti, hogy hét hely már elkelt. Tehát a Sopron Basket, az Atomerőmű KSC Szekszárd, Uni Győr – Mély-ÚT, Ludovika-FCSM Csata, az Aluinvent DVTK, a PEAC-Pécs és VBW CEKK Cegléd már résztvevő.

Az alapszakasz első felének eredményeit figyelembe véve a TFSE-MTK és a Vasas Akadémia azonos mutatóval rendelkezik. Egészen pontosan négy győzelmet és hat vereséget jegyeztek. A két gárda február 10-én pótolja a 6. fordulós összecsapásukat és ezen, amolyan ki-ki küzdelemben egymás ellen dönthetik el, hogy melyik gárda csatlakozik nyolcadikként a mezőnyhöz.

 

Hirdetés