Hirdetés
Archivum

Csütörtökön Szlovénia ellen debütál a magyar válogatott



:

:

Hirdetés

Nagyon régóta vártuk már és csütörtökön végre elrajtol a 2019-es nõi kosárlabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott a nyitó napon 16 órától Szlovéniával mérkõzik.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fiatal és szép jövõ elõtt álló kerettel vág neki a 2019-es kontinenstornának a magyar válogatott. Nehéz az erõviszonyokat meghatározni. Egyrészt válogatottunk a torna legkiegyensúlyozottabb négyesébe került. Nincs kiugróan erõs csapat, de úgymond „kötelezõen legyõzendõ” szerény játékerõt képviselõ sem. A magyar csapat esetében éppen a fiatalság miatt nem lehet megmondani, hogy miként csapódik le az Európa-bajnoki debütálással járó izgalom, felhajtás, felfokozott idegállapot a játékosokban. Egy biztos és ez nem csak a csütörtöki találkozóra igaz: a legfontosabb, hogy olyan teljesítményt nyújtson a legnagyobb színpadon a magyar csapat, hogy az egy valóban elõremutató jövõképet adjon.

Szlovénia a sorsolásnál úgy érkezett a negyedik kalapból ebbe a csoportba, hogy oda sorolt gárdák között õk rendelkeztek a legtöbb Euroligás, Európa Kupás játékossal, ami sokat elmond róluk. Sopronban az Euroliga Fina Four-on Teja Oblakot láthattuk az USK Prahában meghatározó teljesítményt nyújtani. Nika Baric évek óta a Jekatyerinburg kötelékébe tartozik, míg magas posztokon Eva Lisec a Famila Schio csapatával épp a közelmúltban hosszabbított. Szlovénia erõs nemzeti bajnokság hiányában ugyanazt az utat járja, mint a legtöbb hasonló méretû nemzet. Amíg a legjobbjaik nem tudják elkezdeni légiós-karrierjüket, addig a Celjével a szövetségi kapitány irányítása alatt szerepelnek az Adria Ligában, illetve az Európa Kupában. Az ismert játékosok mellett Szlovénia is rendelkezik egy feltörekvõ fiatal generációval, akik 2017-ben U20-as Eb-döntõt vívtak. Abbõl a csapatból hárman vannak itt, ráadásul Annamaria Prezelj és Zala Friskovec stabil alapembernek számít.

Szlovéniát egy kemény védekezésre építõ gyors támadójáték jellemzi. Talán így lehetne egy mondatban bemutatni õket. Komoly lábmunkát végeznek, amit bírnak erõvel 40 percen át. A határozott védekezésüket jól jellemzi, hogy a selejtezõk során a sikeresen kvalifikált válogatottak között náluk fújták be a legtöbb faultot. Ez egyébként figyelmeztetõ jel is számukra, fõleg a magas posztokat nézve. Ott Lisec és az igencsak erõs testalkatú Shante Evans mellett nincs alternatíva. Ha lesznek faultproblémák, könnyen zavarba jöhetnek. Határozott védekezésük miatt magas a szerzett labdáik száma, a selejtezõk során 12.5-öt átlagoltak és emellett kiemelkedõ annak az aránya, hogy az ellenfelük eladott labdái után milyen mértékben tudnak eredményesek lenni. Például amikor a selejtezõben Franciaországot verték a legnagyobb sikerüket aratva, akkor a francia csapatnak 18 eladott labdája és ebbõl Szlovénia 19 pontot ért el. Nem véletlenül hangsúlyozza minden nyilatkozatában Székely Norbert, hogy nem szabad ki nem kényszerített hibákat véteni és könnyû pontokat ajándékozni.

Sok mezõnykísérlettel dolgozik a mérkõzésein Szlovénia, ezért mondható, hogy nem annyira kiemelkedõ a mezõnyszázalékuk. Ehhez viszont sok támadó-lepattanó is párosul. A selejtezõk során 15.5-öt jegyeztek, ami az ötödik legmagasabb volt a teljes mezõnyt nézve. Óriási feladat hárul majd Határ Bernadettre, Horti Dórára, Kiss Virágra, hogy ebben megakadályozzuk õket. Éppen a 4-es, 5-ös poszt szûkös mozgástere az, ami a szlovén gárdát meggátolja a nemzetközi elõrelépésben. Ahhoz, hogy a középmezõny élére törjenek, ahova a képzettségük, tudásuk alapján törhetnének, a festékben lényegesen stabilabbnak kellene lenni. A csapatuk igazi fegyvere így a külsõ sor, ahol viszont bõvek a minõségi rotációs lehetõségeik. Megvan az a kedvezõ helyzete a szakmai stábjuknak, hogy mindig találni legalább két embert, aki kellõen éles adott meccsen és képes bedobni a fontos pontokat. Összességében tehát nem lesz könnyû dolgunk a nyitányon, de fontos visszajelzéseket fog adni a tornára és a távolabbi jövõre ez a 40 perc. Nagyon szurkolunk!
 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hirdetés