Hirdetés
Nagyvilág

Csütörtöktől az olimpiai selejtezőké a főszerep



:

:

Hirdetés

Február 6. és 9. között kerül sor az olimpiai selejtezőtornákra. Összesen tíz hely sorsa kiadó a 2020-as tokiói olimpia női kosárlabda tornájára.

Három helyszínen, négy darab négyes csoportban zajlanak majd a küzdelmek a következő napokban. Lesz két olyan csoport, ez a belgrádi “A” jelű négyes és a belgiumi Oostende városában felvonuló mezőny, ahol találunk olimpiai kvótával rendelkező  csapatot.

Belgrádban az Egyesült Államok válogatottja szerepel abban a biztos tudatban, hogy az eredmények alakulásától függetlenül ott lesz Tokióban. Mellettük Szerbia, Nigéria és Mozambik két kiadó helyért küzd meg. A belgiumi tornán pedig az alanyi jogon résztvevő Japán mellől fog továbbjutni két alakulat a belga, a svéd, kanadai hármasból.

Két olyan csoport is lesz, ahol nem kell számolgatni. A három legjobb szerez részvételi jogot. A belgrádi “B” jelű négyesben Spanyolország, Kína, Nagy-Britannia és Dél-Korea szerepel. Bourges-ban pedig Franciaország saját szurkolói előtt szerezhet kvótát. Hozzájuk hasonlóan nagy favorit ebben a csoportban a világbajnoki ezüstérmes Ausztrália, míg Brazília és Puerto Rico ereje felmérhetetlen.

Oostende, Belgium

Február 6., csütörtök

18:05 Japán – Svédország
20:35 Kanada – Belgium

Február 8., szombat

18:05 Belgium – Japán
20:35 Svédország – Kanada

Február 9., vasárnap

15:00 Svédország – Belgium
18:05 Kanada – Japán

Bourges, Franciaország

Február 6., csütörtök

18:00 Puerto Rico – Brazília
20:30 Franciaország – Ausztrália

Február 8., szombat

18:00 Ausztrália – Puerto Rico
20:30 Brazília – Franciaország

Február 9., vasárnap

14:00 Brazília – Ausztrália
16:30 Franciaország – Puerto Rico

Belgrád, Szerbia

A-csoport

Február 6., csütörtök

17:00 Nigéria – Mozambik
20:00 USA – Szerbia

Február 8., szombat

17:00 Szerbia – Nigéria
20:00 Mozambik – USA

Február 9., vasárnap

17:00 Szerbia – Mozambik
20:00 Nigéria – USA

B-csoport

Február 6., csütörtök

12:00 Kína – Nagy-Britannia
14:30 Dél-Korea – Spanyolország

Február 8., szombat

12:00 Spanyolország – Kína
14:30 Nagy-Britannia – Dél-Korea

Február 9., vasárnap

12:00 Dél-Korea – Kína
14:30 Nagy-Britannia – Spanyolország

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés