:
:
Csütörtökön kezdõdik a BEAC-Újbuda szervezésében a Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” döntõje, melynek helyszíne a Gabányi Sportcsarnok lesz.
A torna csoportjainak beosztása
A-csoport
Csata DSE
DVTK Akadémia „A”
Kosárlabda Akadémia Pécs „A”
Bajai NKK
B-csoport
Vasas Akadémia „A”
KSC Szekszárd
Soproni Darazsak Akadémia „A”
BEAC Újbuda KA „A”
A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” döntõje a jól megszokott rendszerben zajlik majd. Ez azt jelenti, hogy csütörtökön és pénteken bonyolítják le a csoportmeccseket. Ezek alkalmával az elsõ napon a „B” jelû négyes, míg a másodikon „A” csoport duplázik. Szombaton rendezik a keresztjátékot, mely során a csoportok elsõ két helyezettjei vívják az elõdöntõket, a harmadik és a negyedik helyezettek pedig az 5-8. pozícióért csatáznak. Vasárnap pedig jönnek a helyosztók.
Idõben a legkésõbbi országos döntõ a kadetteké, ami azt jelenti, hogy a nyárhoz közeledve május végén már a pillanatnyi forma hatványozottan meghatározó lehet a torna végkimenetelét illetõen. Ráadásul, ahogy minden nyolcas döntõnél kiemeljük, ezt erõsíti, hogy négy nap alatt öt meccset kell vívni, ami még idõsebb korosztályban is nagy kihívás. Az erõviszonyokat tehát nehéz meghatározni, de az elõcsatározások adnak támpontot és ezek alapján a legnagyobb esély a Csata DSE címvédésére mutatkozik. Az üldözõboly viszont rendkívül kiegyenlítettnek tûnik, több csapat is reális eséllyel pályázhat érmes helyekre.
Az A-csoportba nyert besorolást a döntõig veretlenül menetelõ Csata DSE. Nagy fölény jellemezte a címvédõt az eddigi mérkõzésein, amit mindennél jobban szemléltet a csapat 1172-557-es pontaránya. Az „A” jelû négyesbe nyert besorolást a DVTK Akadémia és a Kosárlabda Akadémia Pécs csapata. A két gárda közvetlen riválisként a felsõházi rájátszás tabelláján a 4. és az 5. helyen zárt. A DVTK 7/7-es, míg a pécsiek 5/9-es mutatóval. Ezen két együttes között, ha nem borul papírforma, akkor a Csata melletti elõdöntõs helyért lehet nagy versenyfutás. A négyest a Bajai NKK teszi teljessé, akik igen fiatallal csapattal szerepeltek idén. A döntõbe jutásért zajló keresztjáték során az MTK-t gyõzték le és teher nélkül versenyezve egy-egy meccsen bármely riválisuk életét megnehezíthetik.
A B-csoportban találjuk a Vasas Akadémiát, mely az alapszakaszban a nyugati csoportot veretlenül nyerte. Bár a felsõházi rájátszás során csúsztak be vereségek, de a Vasas reálisan bízhat a négy közé jutásban. Hasonló helyzetben van a KSC Szekszárd, mely az egész szezonban kiegyensúlyozottan teljesített. Az alapszakasz keleti csoportjában a Csata DSE mögötti második helyrõl került a felsõházi rájátszásba, ahol a Csata és a Vasas mögött végül a harmadik helyen zárt. Ebben a négyesben szerepel a Soproni Darazsak Akadémia, mely az alapszakaszt a nyugati csoportban a Vasas mögött kedvezõ mutatóval zárta. A felsõházi rájátszás eredményekben hullámzóbban alakult, de Sopronból versenyképes csapat várható. A házigazda BEAC-Újbudával vált teljessé ez a csoport. A BEAC a döntõért zajló keresztjáték során a gyõri Széchenyi KA-t búcsúztatta. Az õszi nehezebb idõszak után tavaszra szépen összeállt a BEAC. A döntõben Csernik Zita és Galántai Alma játéka még tovább javíthatja a hazaiak versenyképességét.
A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” döntõjével kapcsolatos fontos információk, eredmények és fényképek megtalálhatóak az esemény hivatalos Facebook oldalán: Facebook.com/kadettdonto2018
A tervezett program
Május 24., csütörtök
9:00 KSC Szekszárd – Soproni Darazsak Akadémia “A”
11:00 Vasas Akadémia “A” – BEAC Újbuda KA “A”
13:00 Csata DSE – Bajai NKK
15:00 DVTK Akadémia “A” – Kosárlabda Akadémia Pécs “A”
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 KSC Szekszárd – BEAC Újbuda KA “A”
19:30 Soproni Darazsak Akadémia “A” – Vasas Akadémia “A”
Május 25., péntek
9:00 Kosárlabda Akadémia Pécs “A” – Csata DSE
11:00 DVTK Akadémia “A” – Bajai NKK
13:00 BEAC Újbuda KA “A” – Soproni Darazsak Akadémia “A”
15:00 Vasas Akadémia “A” – KSC Szekszárd
17:00 Bajai NKK – Kosárlabda Akadémia Pécs “A”
19:00 Csata DSE – DVTK Akadémia “A”
Május 26., szombat
5-8. helyért
10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E]
12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F]
Elõdöntõk
14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G]
16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H]
Május 27., vasárnap
9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért]
11:00 „E” gyõztes – „F” gyõztes [5. helyért]
13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért]
15:00 „G” gyõztes – „H” gyõztes [1. helyért]
