Hirdetés
Magyarország

Cziczás László helyzetértékelője a DVTK honlapján

Hirdetés

Hat mérkőzés óta veretlen az Aluinvent DVTK a hazai élvonalban. A klub hivatalos honlapja a hétvégi Vasas, majd a jövő heti BEAC elleni találkozó előtt Cziczás László vezetőedzőt kérte helyzetértékelésre. Az alábbiakban ez az összeállítás olvasható.

Forrás: Aluivent DVTK hivatalos honlap

– Zsinórban hat bajnoki mérkőzést nyert meg a DVTK női kosárlabda csapata a bajnokságon. Hogy értékeled az elmúlt heteket?
– Úgy gondolom, hogy az utóbbi hetekben nagyon szép ívet mutat a csapat játéka. A támadójátékunk eddig is nagyon erős volt, mivel sok potenciális támadójátékosunk van. Amikor ehhez párosul jó védekezés, jó védőmunka, akkor általában kicsit könnyebben tudunk mérkőzéseket nyerni. Amikor sajnos gyengébbek vagyunk ebben, akkor szoktunk szoros mérkőzéseket játszani, de eddig a szerencse is mellettünk állt nagyon sok meccsen, ennek is köszönhetőek a győzelmek. Az irány, amit felvettünk nagyon jó. Védekezésben lépésről lépésre fejlődünk és a hazai mérkőzéseink mérlege is nagyon imponáló. Ebben a szezonban egyetlen vereségünk van hazai pályán, amelyet franciáktól kaptunk, akik az utolsó másodpercekben szereztek triplát. Eddig egy fantasztikus hazai pályás szezont futunk, viszont tudjuk, hogy minden jó sorozat meg fog egyszer szakadni. Azon dolgozunk, hogy ezt minél jobban kitoljuk.

– Ősszel számtalan kisebb nagyobb sérülés hátráltatta a munkát. Mi a helyzet jelenleg?
– Ez az őszi szezon kicsit azért is sikeredett nekünk felemásra, mert Shatori Walker-Kimbrough csak a 3-4. fordulóban csatlakozott hozzánk, azaz Győrben még nélküle léptünk pályára. Ott is az utolsó másodpercekben szenvedtünk vereséget, ahol tulajdonképpen kiénekelték a sajtot a szánkból. Utána volt a másik kellemetlen vereségünk, amit Cegléden szedtünk össze. Ott Medgyessy Dóra nélkül játszottunk, aki a csapatunk motorja. Illetve Sopronban szaladtunk bele egy nagyarányú vereségbe. Tehát ez a három sikertelen mérkőzésünk volt. Sajnos egyiken sem teljes csapattal álltunk fel a sérülések miatt. Szerencsére mostanra mindenki egészséges. Legkésőbb Katona Szidónia épült fel, de ma már mondhatom, hogy ő is 100%-os edzésmunkát végez. Úgy érzem, hogy összeállt a csapat. Bízom benne, hogy a hátralévő három hónapban nem lesz több sérülés sem és akkor teljes kerettel menetelhetünk a célunk felé.

– Papíron két olyan mérkőzés következik a Vasas és a BEAC ellen, amelyen mi vagyunk az esélyesek. Mire számítasz?
– Valóban így van, hogy mi vagyunk ennek a két mérkőzésnek az esélyesei, de azt tudni kell, hogy a magyar bajnokságban – talán egy csapat kivételével – biztosra senki sem mehet. A Vasas legutóbbi három mérkőzésén mind a három találkozót az utolsó percekben veszítették el. Topcsapatok ellen játszottak, Pécsett hosszabbításra kényszerítették a PEAC-ot, úgyhogy őket abszolút nem szabad félvállról venni. Nagyon készülünk erre a meccsre, tisztában vagyunk a Vasas erősségeivel, ezt próbáljuk majd védekezésben hozni. A BEAC ellen Pesten játszani általában mindig nagyon nehéz feladat, ráadásul érkeztek hozzájuk új légiósok. Egyelőre csakis a Vasas elleni mérkőzésre koncentrálunk. Nem titok, hogy a támadójátékunkban lesznek újítások és a védekezésben pedig külön készülünk egy-egy játékosuknak a kikapcsolására. Úgy gondolom ez lesz a kulcsfeladat a mérkőzésen.

– Tervezed azt, hogy a kevesebb játékpercet kapó fiatalok most többet kapjanak?
– Minden mérkőzésen ezt tervezem. Tehát mondhatom azt, hogy akkor vagyok a legboldogabb, ha Kis Angelika tud kosarat, vagy lepattanót szerezni, de ugyanezt elmondhatom Szűcs Rékáról, Kányási Veráról, Pusztai Petráról. Nekem minden meccsen az a célom, hogy amikor úgy látom, hogy be lehet őket állítani, akkor azonnal beteszem őket. Nyilvánvaló, hogy Diósgyőrben olyan célok vannak, illetve olyan eredménykényszer, hogy ezt akkor tudom megtenni, ha én úgy látom jónak, hogy meg lehet lépni. Ezek nem ajándékpercek a játékosoknak, valaki a két szép szeméért nem fog a pályára kerülni. Kőkemény edzésmunka, illetve az edzéseken folyamatos bizonyítás kell ahhoz, hogy egy bajnoki mérkőzésen akár epizódszerepet vagy csak pár percet is kaphasson egy fiatal kosárlabdázó.

– Lesz szűk másfél hét szünet február elején, ezt mire használjátok fel?
– Mindenképpen lesz benne egy kis pihenő is, mert úgy gondolom nagyon komoly őszi és téli menetelésen ment keresztül a csapat. Vannak olyan játékosok, akiknek kimondottan kelleni fog ez a kisebb pihenő. A válogatott programot még nem ismerjük. Magyar és szerb válogatott játékosaink vannak. Maja Škorić a BEAC elleni mérkőzésünk után már utazik Szerbiába és csatlakozik válogatotthoz. A pihenés mellett, ha újra együtt leszünk, akkor mindenféleképpen a védekezésünket fogjuk csiszolni továbbra is, mert azt gondolom, hogy ha el szeretnénk érni a céljainkat, akkor a rájátszás kezdetére azt is tökéletesíteni kell.

– Lassan véget ér az alapszakasz, mi szükséges ahhoz, hogy az CSATA előtt végezzünk a tabellán?
– A CSATA a hazai pályáján még lesz egy meccsünk, ez egy kulcsfontosságú mérkőzés lesz. Ha ott győzedelmeskedünk, és a kötelező hazai mérkőzéseinket tudjuk abszolválni, akkor egy sikeres pesti kaland után elképzelhető, hogy meg tudjuk szerezni az alapszakasz második helyét, de nyilván ez sok mindentől függ. Ahogy említettem már, itt nincsenek előre lefutott meccsek, tehát minden egyes találkozón gyakorlatilag vért kell izzadnunk, ahhoz hogy be tudjunk menni a második helyre.

– Dupla meccs lesz szombaton. A DVTK FUX röplabda csapata közvetlenül a ti meccsetek után látja vendégül az Eötvös DSE-t. Fel fogsz ülni a lelátóra a szurkolók közé?
– Egy pár perc erejéig fel fogok ülni, már csak azért is, mert nagyon nagy tisztelője vagyok a röplabdacsapat vezetőedzőjének, Toma Sándornak. Amikor tudok vele személyesen találkozni, mindig nagyon jó és pozitív energiákkal tölt fel, mert egy fantasztikus ember. Sajnos a meccset nem fogom tudni végignézni, mivel amikor csak tehetem és van plusz szabadidőm, azt a családommal töltöm és ez most sem lesz másképp. Természetesen ők is ellátogatnak a mérkőzésre.

– Mit üzensz a szurkolóknak?
– Amikor ide igazoltam Miskolcra, ez volt az egyik fő ok. Itt olyan parázs hangulatú meccsek vannak, ami mondhatni egyedülálló az országban. Talán Szekszárdon hasonló a helyzet ilyen téren. Én Szolnokról jöttem, ahol a csapat szintén nagy szurkolótáborral rendelkezik, tehát hozzászoktam ehhez az atmoszférához. Ez itt sincs másképp és én ennek nagyon örülök, hogy ilyen közönség előtt lehetek edző. Mióta itt vagyok a DVTK-nál, megnézve az eredményeket, úgy gondolom ez egy szép teljesítmény, főleg hazai a pályán. Bízom benne, hogy még tovább fog gyarapodni a győzelmeink száma és ezzel együtt a szurkolók száma is mérkőzésről mérkőzésre. A drukkerek el sem tudják képzelni, mekkora plusz erőt tudnak ezzel nekünk adni. Nem is kell messzire mennünk, a legutóbbi meccsen a ZTE ellen nagy bajban voltunk, nagyon jól játszott az ellenfél, de a szurkolótáboruk belehajtott minket a győzelembe. Ezt a győzelmet közösen a szurkolóinkkal szereztük meg.

Forrás: Aluivent DVTK hivatalos honlap

Fotó: DVTK.eu