Hirdetés
Archivum

Czigler László lesz az MTK-Budapest vezetõedzõje



:

:

Hirdetés

Az MTK-Budapest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következõ szezonban Czigler László lesz az élvonalba visszatérõ csapat vezetõedzõje.

A korábbi vezetõedzõ Sztevan Csupics szerzõdése június 30-án lejárt és nem került meghosszabbításra. A helyét veszi át Czigler László, akinek segítõje továbbra is Radovan Vukovics lesz.

A 44 esztendõs, 150-szeres válogatott center az edzõi pályáját a PVSK-Panthersnél kezdte, ahol másodedzõ volt. Az elmúlt szezonban vezetõedzõként irányította a második vonalban a Salgótarján együttesét. Ez lesz Czigler László elsõ megbízatása a nõi szakágban.

Az MTK-Budapest hivatalos honlapján olvasható bemutatkozó interjúban a következõ szezon csapatával kapcsolatban Czigler László így fogalmazott: „Megvan az elképzelés, de ezt még le kell egyeztetnünk Radovan Vukoviccsal, aki marad másodedzõként mellettem, illetve Nagy Dóra szakosztály-igazgatóval is. Jobban ismerik a lányokat, látják át, hogy a terveim megvalósíthatóak-e. Alapvetõen sokat futó kosárlabdát szeretnék játszatni, kemény védekezés kialakításával kell kezdenünk a munkát, inkább erre szeretem helyezni a hangsúlyt.”

Az eredmény tekintetében az MTK új vezetõedzõje szerint a csapat elsõsorban a mezõny második felével lehet versenyképes. „A keretünk még százszázalékosan nincs kész, ezért nehéz mit mondani, de az ellenfeleket illetõen, már elkezdtem videókat nézni csapatokról. Négy-öt nagyon erõs együttes van az NB I-ben, számos légióssal is persze. Nem velük kell felvennünk a versenyt, inkább a tabella másik felével, akik ellen jó meccseket tudunk majd játszani, lehet reális esélyünk gyõzelemre is.” – idézi Czigler László szavait a klub honlapja.

Hirdetés