Hirdetés
Utánpótlás

Czukorné Hollós Anna a megváltozott edzésmódszerekről

Hirdetés

A koronavírus járvány miatt kialakult vészhelyzet a Soproni Darazsak Akadémián is átalakította a mindennapokat, új kihívások elé állítva a vezetőket, munkatársakat, edzőket és a sportolókat. Az intézmény honlapjának Czukorné Hollós Anna nyilatkozott a változásokról és arról, hogy az akadémia miként igyekszik alkalmazkodni az új helyzethez.

„Nagyon gyorsan kellett cselekednünk, reagálnunk az új élethelyzetre – eleveníti fel az első órákat a sportakadémia szakmai igazgatója, Czukorné Hollós Anna. – Folyamatosan követtük a kormányzati rendeleteket, a MOB Orvosi Bizottságának ajánlásait, és az iskolák bezárásának bejelentését követően azonnal egyeztettünk az EMMI-vel (Emberi Erőforrások Minisztériuma – szerk. megj.).

“A szabályozásoknak és ajánlásoknak megfelelően felmértük kik azok, akik állandó fertőtlenítés, orvosi ellenőrzés mellett, maximum hat fős csoportokban, erősítő munkát és fizikai kontakt nélkül egyéni képzéseket tudnak végezni Sportakadémiánk edzőinek vezetésével a csarnokban, és kik azok, akiknek otthoni edzésprogramra van szükségük. Minden területen rövid idő alatt megteremtettük a feltételeket a biztonságos és hatékony munkavégzéshez, edzőink és munkatársaink felkészültségének köszönhetően.”

Fotó: Tóth Zsombor – Sopron Basket

A Darazsak Sportakadémián kosarazó sportolók is nyitottan és felelősségteljesen fogadták az instrukciókat, és a hétfői előkészítő nap után már kedden folytatódhatott a minőségi munka. Kis csoportokban, izolálva, a kormányrendeletben foglaltakat követve zajlanak a foglalkozások délutánonként a csarnokban, illetve otthoni környezetben, a délelőtt zajló digitális iskolai tanórákat követően, hiszen a tanulás sem szenvedhet hátrányt ebben a vészterhes időszakban.

„Az első hétre szóló edzésprogramok kiküldésével és ellenőrzésével párhuzamosan megkezdtük egy összetett, fotókkal és videókkal illusztrált digitális oktató kosárlabda tananyag összeállítását is, melyet vasárnap fogunk kiküldeni darazsainknak – folytatja a soron következő feladatokkal szakmai igazgató. –

Ezt úgy állítottuk össze, hogy azok is teljes értékű edzésmunkát tudjanak végezni, akik nem rendelkeznek saját udvarral, hanem lakásban, négy fal között tudnak csak dolgozni. A sportolóinknak fotókkal kiegészített edzésnaplót is kell vezetniük, melyet a velük interaktív kapcsolatban levő edzőink fognak ellenőrizni. Kedves Gyerekek! Kérünk Titeket, hogy a tőletek megszokott szorgalommal, becsületesen végezzétek el a feladatokat, kérjétek testvéreitek, szüleitek segítségét, használjatok ki minden lehetőséget a mozgásra! Ha esetleg nincs saját kosárlabdátok, bármilyen más labda is megteszi! Nagyon fontos, hogy ne essetek ki a gyakorlatból, kapcsolatban maradjatok egymással, velünk, szeretett sportágunkkal, a kosárlabdával!

Mi a helyzet a legkisebbekkel, az előkészítő csoportokkal?

„Természetesen róluk sem feledkeztünk meg.” – válaszolja a kérdésre Czukorné Hollós Anna.

Nekik is készítettünk egy otthon végezhető, videós gyakorlatokkal színesített, játékos oktatócsomagot, mely fizikálisan és labdaügyesség terén is biztosítja számukra a fejlődést. Örömmel láttuk a kapott videókon, fotókon, hogy már a részletes anyag elkészültét megelőzően, az edzőink kérésére nekiálltak a tanultakat otthon is gyakorolni. Büszkék vagyunk Rátok kisdarazsak, ilyen lelkesedéssel folytassátok a jövőben is!

„Szeretnék ezúton köszönetet mondani a szülőknek is, akik láthatóan minden segítséget megadnak sportoló gyermekeiknek, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt a járvány közepette se – zárta gondolatai sportakadémiánk vezetője. – Kaptunk már fotókat, videókat közös edzésekről, gyakorlatokról, sőt, családi összefogásban udvaron készülő kosárlabda palánkról is! Azt gondolom ez a legfontosabb üzenet jelen helyzetben, hogy közös erővel, egy nagy kosaras közösséget alkotva le tudjuk küzdeni a nehézségeket, és ha más keretek között is, de tovább tudunk haladni a fejlődés útján! Mindenkinek sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok! Vigyázzunk egymásra!”