Hirdetés
Magyarország

Dávid Mia és Papp Lilla is Székesfehérváron marad



:

:

Hirdetés

A Dávid Kornél KA a hivatalos felületein adta hírül, hogy két korosztályos válogatott játékosa, Dávid Mia és Papp Lilla hosszabbított és az élvonalban is erősíti az Akadémia csapatát.

Az elmúlt hetekben többször is elhangzott, hogy a DKKA élvonalra készülő női együttesénél elsődleges szempont volt a csapatépítésnél, hogy együtt maradjon a tavalyi mag. Ehhez két nagyon fontos láncszem került a helyére azzal, hogy Dávid Mia és Papp Lilla is a DKKA játékosa marad.

Mia a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia neveltje, Lilla pedig egy évvel ezelőtt érkezett Miskolcról. Az elmúlt hetekben mindketten az U20-as válogatott bő keretével készültek, Mia jelenleg a B33-as nemzeti csapat edzéseit látogatja.

Fotó: DKKA/Zölei Fanni

A szerződéshosszabbítással kapcsolatban Dávid Mia elmondta: gyermekkori álma volt, hogy egyszer az A-csoportban játszhasson, és nagyon büszke arra, hogy ez fehérváriként otthon valósulhat meg számára. Az, hogy ilyen magas szinten játszhat ősztől, nemcsak neki személyesen, hanem az egész Akadémiának óriási dolog. Szeretne példát mutatni az utánpótlás számára, hogy kemény munkával és kitartással bármi elérhető.

Rengeteg új barátra tett szert Székesfehérváron és az Akadémián, így nagyon örül, hogy maradhatott a csapatban – ezt már Papp Lilla mondta annak kapcsán, hogy augusztusban ismét Fehérváron kezdi meg a felkészülést. A palánk alatti játékos hozzátette: hisz benne, hogy együtt nagy eredményeket tud elérni a csapat.

Fotó: DKKA/Zölei Fanni

Hirdetés