Hirdetés
Archivum

Debrecenben lesz 2018-ban is a 3×3-as U18-as Európa-bajnokság



:

:

Hirdetés

A FIBA hivatalosan is bejelentette, hogy 2018-ban Debrecen lesz a 3×3-as U18-as Európa-bajnokság házigazdája.

Debrecen rutinos házigazdának számít, 2015 nyara óta minden évben rendeznek a városban 3×3-as világversenyt. 2015-ben U18-as Világbajnokság volt, majd 2016-ban és 2017-ben korosztályos Európa-bajnokságra került sor. Az elmúlt két évben férfi WorldTour fordulónak is otthont adott a város.

2018-ban augusztus 31. és szeptember 2. között kerül sor az U18-as 3×3-as Európa-bajnokságra a Nagytemplom elõtt a Kossuth téren. A lebonyolítás nem változik, 12-12 nõi és férfi válogatott vesz részt a kontinenstornán. A magyar válogatott házigazdaként alanyi jogon résztvevõje az eseménynek, melynek végleges mezõnye idén nyáron selejtezõ-tornákon alakul ki.

Mint ismeretes a magyar válogatott címvédõ ebben a korosztályban. Tavaly szeptemberben Jáhni Zsófia, Révész Boróka, Tenyér Zsófia és az MVP-nek megválasztott Tóth Orsolya összeállításban aranyérmet szereztek a mieink.

Hirdetés