Hirdetés
Magyarország

DeWanna Bonner portré – bemutatkozik az Atomerőmű KSC Szekszárd új igazolása



:

:

Hirdetés

Pénteken jelentette be az Atomerőmű KSC Szekszárd DeWanna Bonner szerződtetését. A klasszis játékos márciustól erősíti a csapatot. Bár olvasóink a WNBA mérkőzések és az Euroliga kapcsán is sokszor találkozhattak Bonner sikereivel, de hazánkba érkezése előtt érdemes egy kicsit áttekinteni a pályafutását.

DeWanna Bonner 1987. augusztus 21-én született. Napra pontosan nyolc évvel korábban, mint a leánytestvére, a Szekszárdon immár negyedik szezonját töltő Erica McCall. Az édesapjuk első házasságából született DeWanna és a másodikból Erica. Ennek is köszönhető, hogy a két testvér távol egymástól nőtt fel. DeWanna Bonner Alabamában, míg Erica McCall Kaliforniában. A kosárlabda szempontjából azért van jelentősége ennek, mert így nagyon eltérő egyetemi szakmai programokban tudtak gondolkozni. A WNBA rájátszása alatt éppen a Hartford Courant készített róluk egy portrét, melyből kiderül, hogy a floridai buborékban tölthették eddig együtt a legtöbb időt. Ehhez most Szekszárd is hozzájárulhat majd.

Már a gimnáziumi évek alatt felfigyeltek Bonner-re

A középiskolát tekintve DeWanna Bonner a Fairfield High School tanulója volt. Az Egyesült Államokban számtalan rangsort vezetnek, hogy a különböző középiskolai teljesítményeket valamilyen szinten országosan is össze lehessen hasonlítani és ezzel segítsék az egyetemi toborzók munkáját. Bármelyik rangsort is böngésszük, DeWanna Bonner mindegyikben előkelő helyen szerepelt. Évfolyama legtehetségesebbjei között tartották számon. Nem véletlen, hogy Alabama egyik legnagyobb egyeteme és legjobb női kosaras szakmai programja felé vehette az irányt. Az Auburn University hallgatója lett.

Fizikális adottságainak, magasságának és atletikusságának köszönhetően gyorsan jöttek az egyetemi sikerek. Már elsőévesként 13.5 pontot, 6.5 lepattanót átlagolt, amivel bekerült a Southeastern Konferencia (SEC) legjobb újoncai közé. A legendás Becky Jackson 1980/1981-es debütálása óta az első játékos lett, aki a szakmai programban az első évében kétszámjegyű pontot átlagolt. Abban is párhuzamot lehet vonni Becky Jackson egyetemi pályafutásával, hogy hozzá hasonlóan Bonner is mind a négy évében a csapat legeredményesebbjének bizonyult. Bekerült az Egyesült Államok korosztályos válogatottjába is. 2006-ban az U20-as Amerika-bajnokságon (9 pont, 3,2 lepattanó), míg 2007-ben az U21-es Világbajnokságon (7,5 pont, 5,6 lepattanó) képviselte hazáját. Ezt követően a felnőtt válogatottban már nem kapott lehetőséget nagy tornán.

Az egyetemi évei alatt az Auburn csapatában 2162 pontot és 1047 lepattanót jegyzett. Mind a mai napig a szakmai program legeredményesebb játékosa és a második legtöbb lepattanót gyűjtő kosárlabdázója.

A lepattanó átlagolt figyelve a harmadik éve volt a legjobb, ekkor 31 mérkőzésen 18.4 pontot, 10 lepattanót, 2.1 gólpasszt és 1.9 szerzett labdát jegyzett. Pontokban pedig a negyedik év volt a csúcs, amikor 34 meccsen 21.1-et átlagolt. Ekkor a Southeastern Konferenciában az év játékosa lett. Az alapszakaszban az élen végeztek, míg a konferencia döntőjében a Vanderbiltől szenvedtek vereséget. Egyértelműen komoly WNBA-s karriert jósoltak neki a szakemberek. Nem véletlen, hogy a 2009-es Drafton az 5. helyen kelt el. A Phoenix Mercury szerezte meg a játékjogát. Az az évfolyam magyar szempontból is nagyon különleges, mivel az első hat helyezett kivétel nélkül megfordult hazánkban hosszabb-rövidebb ideig. Sorrendben Angel McCoughtry, Marissa Coleman, Kristi Toliver, Renee Montgomery, DeWanna Bonner és Briann January lépett akkor a profik közé.

Tíz év a Phoenix Mercury-nál, majd egy új korszak kezdete a Connecticut Sun-nál

A WNBA-ben DeWanna Bonner tíz szezont töltött a Phoenix Mercury-nál, majd 2020-ban a Connecticut Sun-t erősítette.

Az első három évében a kispadról segítette a csapatot. Mindhárom évadban megkapta a legjobb hatodik játékosnak járó díjat. Mind a mai napig az egyetlen, aki ebben triplázni tudott. Allie Quigley és Dearica Hamby azok, akiknek egyáltalán a duplázás összejött.

Az első phoenix-i évben bajnoki címet ünnepelhetett. Ekkor az alapszakaszban 11.2 pontot és 5.8 lepattanót, a rájátszásban 8.8 pontot és 4.3 lepattanót átlagolt. A váltást a 2012-es évad hozta el, amikor szerkezetet váltott a Mercury és onnantól kezdőként számítottak rá. Ez óriási ugrás egy pályafutásban. Egyik évről a másikra 10 perccel töltött többet a pályán átlagban és megduplázta a pontátlagát. Az a 20.6-os átlag a pályafutása legjobbja. A magánéletében is új fordulatot hozott ezen időszak, miután ekkor már a Mercury játékosa volt Candice Dupree, akivel 2014-ben kötötték össze az életüket és családot alapítottak. 2014-ben a WNBA-ben is bajnoki címet ünnepelhettek.

Fotó: WNBA

A 2017-es WNBA évadot kihagyta DeWanna Bonner, miután azon év júliusában adott életet az ikreknek.

Az újrakezdés kiválóan sikerült. 2018-ban megválasztották az év visszatérő játékosának (2018 Associated Press WNBA Comeback Player of the Year) Ez számokban 34 alapszakasz mérkőzésen 32.9 perc alatt 17.3 pont és 7.2 lepattanó átlagot jelentett, a rájátszás hét találkozóján 38.6 perc alatt 24.0 pontot és 11.1 lepattanót.

Ezt követően még egy évet töltött Phoenix-ben, majd tíz szezont követően érkezett el a váltás. 2020-ban a Connecticut Sun-hoz igazolt. Azóta tudjuk, hogy a szíve is oda húzta és a nyilatkozatokból kiderült, hogy a Mercury sem tudott igazán szakmai előre lépési lehetőséget kínálni. Ott Diana Taurasi mellett elsősorban már Skylar-Diggins Smith szerződtetésében látták a jövőt. Az új csapatában a floridai buborékos szezon alapszakaszában 22 mérkőzésen 33.3 perc alatt 19.7 pontot, 7.8 lepattanót és 3.0 gólpasszt átlagolt, a hét rájátszás találkozón 35.0 perc alatt 15.4 pontot, 10.4 lepattanót és 3.9 gólpasszt. A Sun a következő években még egyértelműen élcsapatnak ígérkezik, így Bonner döntése eredményességi oldalról is előremutató lehet.

Orenburghoz köthetőek a legnagyobb európai sikerek

DeWanna Bonner az európai pályafutását két azóta a nemzetközi körforgásból kikerült klubnál kezdte. Első állomáshelye az akkor még Euroligás nagy brnói csapat volt. Ezt követően pedig a Rivas Ecopolis-t erősítette. Az első nagy európai elismerés is ekkor jött. A 2010/2011-es Euroliga évad harmadik fordulójában megválasztották MVP-nek. Éppen a Sopron ellen ért el 32 pontot és 10 lepattanót. Spanyolországban felfigyeltek a tehetségére, így a következő évre a Salamanca kínált neki szerződést. A legnagyobb sikerek azonban mégsem itt születtek, hanem Orenburgban.

Fotó: FIBA.Basketball

A Nagyazsda Orenburgot hosszabb-rövidebb ideig négy szezonon át erősítette. Ebből két éven át Roberto Iniguez volt az edzője és 2016-ban Euroliga döntőt vívtak. Máig emlékezetes küzdelemben, egylabdás végjátékban maradtak alul a Jekatyerinburggal szemben. Abban a szezonban 18 meccsen 17.4 pontot és 9.4 lepattanót átlagolt.

A gyermekek születése után a 2017/2018-as évadra az USK Prahához tért vissza 13.8 pont, 8.6 lepattanó átlaggal. Sokáig kereste a formáját, amit a 36.7%-os mezőnymutató átlaga is mutat. A prágai szezont egy kínai kitérő követte. Ekkor még az is felmerült, hogy azon WNBA játékosok táborát erősíti, akik az amerikai holtszezonban az európai túra helyett pár hónapos ázsiai szereplést vállalnak. A következő évadban azonban ismét az Euroligában találta magát, a tavalyi csonka szezonban a Dinamo Kurszk játékosa volt. Az oroszoknál 33.3 perc alatt 16.0 pontot, 6.5 lepattanót, illetve 1.2 gólpasszt jegyzett.

Észak-Macedónia válogatottjában az Eb-selejtezőkön is láthattuk DeWanna Bonner-t. Már 2018-ban megtörtént a honosítása, de csak a 2020-as novemberi FIBA-ablakban lépett pályára az észak-macedón nemzeti csapatban. Sokat cikkeztek a 2018-as bejelentéskor arról, hogy európai útlevétellel még többet ki lehetett volna hozni az Euroliga szintjén a karrierjéből, ugyanakkor Bonner sokáig az Egyesült Államok válogatottjának behívójában reménykedett. 2021 januárjában a Ramlánál vállalt beugró szerepet, immár európai papírokkal. Az ankarai Európa Kupa tornán az Aluinvent DVTK ellen 35 perc alatt 16 pontot, 8 lepattanót és 4 gólpasszt jegyzett. Az Ormanspor legyőzése során szintén 35 perc alatt 23 pontot, 7 lepattanót és 3 gólpasszt ért el.

Fotó: WNBA

Hirdetés