Hirdetés
Archivum

Diana Taurasi döntõbe vezette a Szpartakot



:

:

Hirdetés

A fenomenális Diana Taurasi vezetésével 87-79-re verte a Szpartak Moszkva Region a Jekatyerinburg együttesét az EuroLiga elsõ elõdöntõjében.

Csodálatos színvonalú találkozót láthatott a közönség. Az elsõ negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A végül csak 9 pontig jutó és szinte az egész meccsen betlizõ Bibrzycka találatával indult a mérkõzés, erre Taurasi válaszolt. Az elsõ 10 perc több tanulsággal is szolgált, a Jekatyerinburgnál Dumerc remekül semlegesítette Sue Bird-öt, azonban az is látszódott, hogy Taurasi ellen nincs ellenszerük. Az uráliaknál Nolan és Pondexter remekelt. Sokáig emlékezetes marad az utolsó másodperc, ahol a jekatyerinburgi alapvonali bedobás után egy gyors labdaszerzéssel a Szpartak szerzett pontot.

A második negyedben ellépett a Jekatyerinburg. Egy alkalommal 26 – 34-re is vezetett Gundars Vetra gárdája. Ekkor és a mérkõzés nagy részében a palánk alatt volt jobb ellenfelénél az uráli gárda. Gruda, Parker és Wauters ellen nem volt tudott hatékonyan fellépni, Mc Carville és Fowles, akik ráadásul támadásban is keveset nyújtottak önmagukhoz képest. Csak és kizárólag Taurasi zsenije tartotta versenyben a címvédõt. Pondexter utolsó másodperces triplájával vezetett 40-43-ra a Jekatyerinbug a félidõben.

A harmadik 10 percben villámrajtot vett a Moszkva, 50-45-re 5 ponttal húztak el nagy riválisuktól. Ekkor Taurasi mellett Jekabsone is remekelt. Az elõny azonban gyorsan elfogyott Dumerc triplája után 53-55-re már ismét Jekatyerinburg vezetést jegyezhettünk fel. A játékrész vége a narancssárga mezes urális gárdáé volt, 63 – 67-re vezettek 30 perc játék után. Ekkor a Jekatyerinburg elõnyét elsõsorban az adta, hogy jó védekezéssel a világ legjobb irányítóját, Sue Bird-öt szokatlanul sok hibába kényszerítették bele.

Az utolsó negyed elképesztõ fordulatot hozott. 65 – 69-nél még a Jekatyerinburg tûnt befutónak, ráadásul megszaporodtak a személyi hibák a Szpartak magas embereinél. Fowles és Mc Carville is a kipontozódás határára sodródott, ehhez még hozzájött, hogy Taurasi kisebb húzódással vagy görccsel bajlódott. Ezen körülmények ellenére 71 – 71-nél 3 perc 27 másodperccel a negyed vége elõtt beérte ellenfelét Pokey Chatman gárdája, majd 80 – 71-nél már azt állapíthattuk meg, hogy a Szpartak Moszkva ott van a fináléban. A nagy elõny Fowles és Taurasi pontjaival alakult ki. A kegyelemdöfést pedig 75-71-nél Bibrzycka ellen megítélt sportszerûtlen hiba adta meg a Jekatyerinburg számára. Az utolsó perc már a büntetõzésrõl szólt, végül 87-79-re nyert a Szpartak.

A mérkõzés embere Diana Taurasi lett, 37 pontjával és 12 lepattanójával. A jekatyerinburgi oldalon Candace Parker 18 pontját és 6 lepattanóját érdemes kiemelni. Pondextert és Nolant, a két amerikai zsenit ezen estéért, a végjátékért nem lehet dicsérni, mind a ketten kulcspillanatokban hibáztak.

Ha Taurasi sérülése nem súlyos és Sue Bird többet tud betenni a közösbe, a magas emberek pedig jobban gazdálkodnak a személyi hibáikkal, a döntõbeli ellenfél, a rendezõ Ros Casares Valencia, csak megnehezítheti a Szpartak életét, összességében azonban jó esély kínálkozik a címvédésre.

Eredmény

Szpartak Moszkva Region – UMMC Jekatyerinburg 87-79

Hirdetés