:
:
Korábban Kobe Bryant akadémiájának rendezvénye kapcsán nagy terjedelemben írtunk a WNBA és az NBA kampányáról, mely a Her Time To Play nevet viseli. A programsorozat a héten a Chicago Bulls és a Los Angeles Clippers NBA csapatai által szervezett táborokkal folytatódott. Los Angelesben Diana Taurasi is együtt dolgozott a fiatalokkal.
A Los Angeles Clippers táborában, ahol a Staples Centerben 50 fiatalt láttak vendégül, Diana Taurasi és a Clippers-nél edzõként dolgozó Natalie Nakase volt a vendéglátó. Chicagóban a fiatalokat pedig többek között Kris Dunn, Antonio Blakeney és Otto Porter Jr. fogadta a Bulls játékosai közül.
A ”Her Time To Play” kampány a 7-14 éves kislányok sportolási lehetõségeinek bõvítése mellett áll ki. Ezen a téren az egyik legnagyobb problémát az a társadalmi jelenség generálja, hogy 7 és 14 éves kor között kétszer annyi kislány fejezi be a szervezett keretek között történõ tudatos sportolást az Egyesült Államokban, mint fiú. Ezt a lemorzsolódást mindenképpen meg kell állítani, hiszen a többség a késõbbiekben már nem is tér vissza ahhoz, hogy rendszeresen mozogjon. Ennek hiánya pedig tudjuk, hogy súlyos egészségügyi kockázatot jelent. Emellett egy rendkívül téves és hosszú távon igencsak káros gondolkodásmódot rögzít a nyilvánosságban.
Azzal, hogy a leány gyermekek ilyen nagy mértékben abbahagyják a sportot és az élet más területein keresnek boldogulást, azt az üzenetet közvetítik, hogy a profi sport világa még mindig a fiúk privilégiuma. Holott ez nincs így, sõt… A „Her Time To Play” kampányban ezen a téves beidegzõdésen szeretnének változtatni. Nyíltan beszélve az egészséges táplálkozás, a csapatmunka, az önbizalom, a mentális egészség, a testkép vagy éppen a zaklatás témakörérõl.
The @LAClippers recently hosted a #HerTimeToPlay clinic and panel discussion led by @DianaTaurasi & @NatalieNakase for 50 players from YMCA LA at @STAPLESCenter! pic.twitter.com/rG94zqLYaq
— Jr. NBA (@jrnba) April 4, 2019
The @chicagobulls hosted a #HerTimeToPlay panel discussion over the weekend with players from WOW (Working On Womenhood). Afterwards they enjoyed a friendly scrimmage on the practice court! pic.twitter.com/58xgCwFElZ
— Jr. NBA (@jrnba) April 3, 2019