Hirdetés
USA

Diana Taurasi pályafutása több ponton hasonlóságot mutat Michael Jordanéval



:

:

Hirdetés

A Last Dance (Magyarországon: Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig) dokumentumfilm-sorozat ismét ráirányította a figyelmet Michael Jordan pályafutására és az általa felállított rekordokra. A tengerentúli női kosárlabda portálokon pedig ismét előkerültek a hasonlóságok Diana Taurasi karrierjével.

A régóta előtérben lévő összehasonlítás, hogy számtalan egyéni rekord terén komoly párhuzamok mutatkoznak a női és a férfi szakág két ikonikus egyénisége között, ahogy ezt az alábbiakban is látható grafika mutatja.

Taurasi és Jordan is voltak egyetemi szinten az AP-nél az év játékosai, egyetemi bajnokok. Saját profi ligájukban mindkettőjüket megválasztották az év újoncának. Voltak MVP-k alapszakaszt és döntőt tekintve is. Olimpiai aranyérmesek, a ligájuk legeredményesebb játékosai és saját ligájukat tekintve 10 alkalommal kerültek be az első csapatokba. Sem a női, sem a férfi szakágban nincs még egy olyan kosárlabdázó, akinek ebben a formában ez a eredménysor összejött.

Fotó: Phoenix Mercury

A párhuzamra az ESPN is rákérdezett Diana Taurasinál, aki ezeket a helyzeteket mindig nagyon diplomatikusan kezeli. Elsősorban a mentalitásbeli hasonlóságokra igyekszik rávilágítani.

Az emberek azt hiszik, hogy bemész az edzőterembe és utána irány haza, pedig ez nem igaz. Ebbe mindent bele kell adni. Jordan az a típus, aki a versenyszellemét a pályafutása során mindenhova magával vitte. Tényleg mindenhova… Ez rám is igaz. Amikor szezon van, mindent odaadok a kosárlabdának. Ahogy öregszem, azt szoktam mondani, hogy lesz másik Jordan, lesz másnak olyan karrierje, mint nekem. Közben pedig mégis erre tettem fel az életem. Látva a sorozatot. Ő is feltette arra az életét, hogy a világ legjobbja legyen. Ha bármiben a legjobb akarsz lenni, akkor azért mindent fel kell áldozni és ez nem egyszerű.

– mondta Taurasi, aki nem titkolta, semmi áron nem cserélné el a pályafutását. Azt a pályafutását, melyhez nem titkoltan Jordan sikerei is inspirációul szolgáltak.

Jordan posztere mindenkinek ott volt a szobája falán. Nekem is megvan még mindig az a poszter itthon, ami egykoron a középiskolai szekrényemben volt kint. Mindenki olyan akart lenni, mint ő. Nem számított melyik csapatnak szurkoltál, Jordanért mindenki rajongott.

– tette hozzá.

Taurasi röviden így foglalta Jordan pályájának a lényegét:

Ez a kemény munkáról szól. Arról, hogy mennyit adsz bele és Jordan minden egyes nap mindent beleadott.

A Phoenix Mercury sztárja szerint szerencsés az a generáció, amelyik fiatal korában átélhette a Jordan-korszakot és ebből erőt meríthetett.

Szembesülve azzal, hogy mi mindent elért. Egyszerűen szerencsések vagyunk, hogy láthattuk játszani pályafutása csúcsán. Amikor néztem a dokumentumfilmet és ezeket a színfalak mögötti felvételeket, egyszerűen örültem annak, hogy fiatal kosárlabdázóként láthattam játszani. Akkoriban mindenki tisztában volt azzal, hogy ő a világ legjobbja. Számomra ebben az egészben ez volt a legnagyobb szó.

– összegzett Taurasi.

Hirdetés