Hirdetés
Magyarország

Djokics Zseljko és Szabó Noémi a szekszárdi tervekről



:

:

Hirdetés

Csütörtökön mutatta be az Atomerőmű KSC Szekszárd a keretét a 2020/2021-es évadra. A tervekről Djokics Zseljko vezetőedző és Szabó Noémi sportigazgató nyilatkoztak az M4 Sportnak.

Az interjú elején Szabó Noémi beszélt az elmúlt hónapok munkájáról. Arról, hogy a járványhelyzetben és az azzal járó gazdasági válságban miként sikerült biztosítani a klub működését.

A szekszárdiak sportigazgatója reményét fejezte ki, hogy ott tudják folytatni, ahol a járvány előtt abbahagyták.

Az elmúlt két hónap nekünk sem volt egyszerű. Sokat dolgozott a háttérben a menedzsment, először is, hogy életben maradjon a csapat, utána pedig már azon, hogy olyan szinten tudjuk folytatni, amit az elmúlt években megszokott a közönség és a város. Igyekeztünk egy olyan csapatot kialakítani, ami ütőképes lehet a következő szezonban. Nyilván a Sopron kivételével még nem látjuk a többiek keretét, de nagyon bízunk benne, hogy ütőképesek leszünk.

Szabó Noémi méltatta a klub támogatói körét is, mely a válsághelyzet ellenére elkötelezett volt a folytatás mellett. A klub így még európai viszonylatban is hamar tudott lépni a játékospiacon.

Hangsúlyoznom kell, hogy az anyagi lehetőségeink nem lettek nagyobbak a korábbi évekhez képest. Amikor március 15-e környékén kialakult ez a helyzet, onnantól két hónap álmatlan éjszaka jött és a Gergővel naponta 18 órát dolgoztunk, tárgyaltunk a szponzorainkkal. Igyekeztünk garanciákat kapni. A szponzoraink mind olyan helyzetben voltak, hogy azt mondták: őket eddig nem rázta meg annyira ez a helyzet, hogy ne tudnák azokat a vállalásaikat teljesíteni, mint az elmúlt három szezonban. Nem nőtt tehát a pénztömeg, de rendelkezésre áll az, ami az elmúlt években. Ki kell emelnem az MKOSZ-t és Bodnár Péter főtitkárt, hogy a TAO pályázatoknál ezt figyelembe vette. Volt, amikor kisebb összeget hagyott jóvá vagy csorbította, most, amikor pályáztunk, a teljes összeget jóváhagyta. Mindenhol elismernek minket, mint klubot, mint csapatot. Ez sokban segítette a munkánkat. Nem kívánom ezt a két hónapot egyetlen sportvezetőnek sem. Szerencsére mi a legkisebb szponzortól a legnagyobbig mindenhol biztató szavakat és igeneket kaptunk. Ezért mertünk belevágni, hogy már most szerződéseket kötünk a következő évadra.

– összegzett Szabó Noémi.

Djokics Zseljko vezetőedző is azt emelte ki, hogy a klub stabilitást tudott mutatni és ezzel a játékosok bizalmát is elnyerték.

Egy olyan szituációban, amikor sok klub nehéz helyzetbe került egész Európában, szerződés bontásokra kényszerült, a menedzsment munkáját dicséri és nagyon jó gesztust gyakoroltunk, hogy kifizettünk minden játékost végig. Ezzel is mutattuk, hogy egy komoly klubot építünk. Az, hogy tartottuk a szavunkat, segített abban, hogy ebben a korai fázisban összeállíthattuk a csapatunkat.

– fogalmazott a szakember, majd hozzátette, hogy hosszú távon az Euroligának kell lennie a célnak.

A sajtótájékoztató délelőttjén edzett először Szekszárdon a betegség óta Gereben Lívia.

Ma tartottam neki először edzést a betegségéből való felépülése óta Szekszárdon. Ez a május 21. egy olyan dátum, amit soha nem fogok elfelejteni. Olyan érzelmek töltöttek el. Nagyszerű, hogy mennyit fejlődött Livi. Természetesen láttam a videókat a kecskeméti edzéseiről, de nem hittem a szememnek, amikor láttam őt személyesen. Úgy nézett ki, mintha semmi nem történt volna. Motivál engem is az a lehetőség, hogy újra dolgozzak vele.

– méltatta a fiatal játékost Zseljko Djokics.

Szabó Noémi elmondta, hogy a klub végig kiállt Gereben Lívia mellett. Például tavaly is kapta a fizetését és hosszú távon számolnak vele. Természetesen még sok munka áll a játékos és a szakmai stáb előtt, de dolgoznak a visszatérésen. “Érzelmi hullámvasúton mentünk keresztül az elmúlt egy évben. Bízom benne, hogy bő fél év múlva, ha nem is teljesen a régi Livit, de egy jó szintű felnőtt bedobót kap vissza a magyar kosárlabda.” – összegzett a szekszárdiak sportigazgatója.

A 19 fős bő keretben nyolc saját nevelésű játékos lesz Szekszárdon. Ez kiemelkedő, különösen akadémiai háttér nélkül. Djokics Zseljkót arról kérdezték, hogy a felnőtt csapat eredményessége és a fiatalok beépítése mennyire egyeztethető össze.

Azt láttam a fiatalokon nálunk, kezdve korábban Studer Ágnestől, Gereben Livitől vagy Kiss Virágtól, hogy az eredményesség és a fiatalok fejlődése az együtt megy. Most nagyon jó generációnk van, amely U16-ban volt tavaly magyar  bajnok. Hozzáteszem, hogy amióta az akadémiai rendszer működik, ami egyébként Szekszárdnak nincs, nem egyszerű a magyar utánpótlásban bajnoki címet szerezni. Lesz lehetőségük ezeknek a fiataloknak megmutatni a tudásokat. Tavaly már elkezdtük, hogy a másodosztály Zöld csoportjában szerepeljenek ezek a lányok és ott is fejlődhessenek. Sajnos a második helyen álltak, amikor bekövetkezett a járványhelyzet. Azt szerettük volna, hogy jussanak fel a Piros csoportba, de azon fogunk dolgozni, hogy játszhassanak ott. Ez a felnőtt csapat mellett egy tökéletes fejlődési fázis lehetne.

– vázolta az elképzeléseit a szekszárdiak vezetőedzője, amit Szabó Noémi is megerősített:

A mély rotáció nem csak abból áll, hogy Szabó Fannit, Zele Dorinát szerződtetve és Sara Krnjic marasztalásával megerősítettük a magyar magot, hanem az, hogy a tavalyi U16-os bajnok együttesből hét olyan gyerek van, akikben ott a kvalitás, akiket oda lehet vinni a felnőtt csapathoz. Hosszú az út, 17 éves gyerekről van szó, de régen volt ilyen tehetséges generációnk. Ez volt az egyetlen korosztály 2019-ben, ahol egy csapat meg tudta előzni a Csatát.

A csütörtöki sajtóeseményen Djokics Zseljko jövőre lejáró szerződését 2024. június 30-ig meghosszabbították. Szabó Noémi az M4 Sportnak elmondta, hogy az elmúlt négy évet értékelve nem volt kérdés a hosszabbítás. Nem akarták azt a bizonytalanságot benne hagyni a munkában, hogy a régi szerződés utolsó éve nyitottan induljon el. Ezért léptek már most.

“Mindig kell mérlegelni, de itt igazi családot alakítottunk ki. Amíg tudok ilyen energiával dolgozni, addig szeretnék tenni a klubért.”  – fogalmazott a szerződése meghosszabbításával kapcsolatban Djokics Zseljko, aki megerősítette, hogy Euroliga csapatot szeretne építeni. “Azt éreztem, hogy még nem fejeztük be a munkát. Nekem itt volt egy célom, hogy euroligás csapatot építsünk. Amikor először bejutottunk a döntőbe, sajnos pont utána változtattak a lebonyolításon és vezették be a selejtezőket. Mind a két alkalommal francia csapattal találkoztunk és még nem álltunk készen a feladatra. Meg kell dicsérni a magyar női kosárlabdában dolgozókat, mert nem két, hanem akár három csapat tudna játszani Euroligát. Szerintem ennek elérésén kell dolgozni.”

Hirdetés