:
:
A Dávid Kornél KA női élvonalbeli csapata ezúttal is részt vett a Séta a mellrák ellen elnevezésű rendezvényen Székesfehérváron. A szombat délelőtti esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre, ezen belül is a megelőzés fontosságára.
A sétához a korábbi évekhez hasonlóan több százan, többek közt a városi sportszervezetek is csatlakoztak. A felvonulás előtt Kovács Szilvia, a Fehérvári Médiacentrum szerkesztő-műsorvezetője, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás országgyűlési képviselő is beszédet mondott.
A felszólalók egyetértettek abban, hogy a figyelmet a szűrőivizsgálatokra kell irányítani, hiszen minden egyes résztvevővel nő az esélye, hogy időben felfedezzék a betegséget, amely így sikerrel kezelhető. A DKKA örömmel vett részt az eseményen, hiszen női csapatként hitelesen állhat ki és hívhatja fel a figyelmet a betegségre. Örömteli volt látni, hogy a gárda keretéből még a légiósok is csatlakoztak a sétához és maximálisan azonosultak a célokkal.
Amikor a lányokkal átbeszéltük az októberi programokat, nyitottak voltak és felelősen vállalták a sétán való részvételt, még úgy is, hogy meccset játszottak aznap és a séta után nem sokkal indultak Sopronba. Ez nagy öröm számunkra, hiszen női csapatként különösen fontos, hogy a nőket érintő problémákról, mint amilyen a mellrák is, beszéljünk és persze küzdjünk ellene. A sétát csapatépítő közös ebéddel zártuk, így a lányok együtt töltötték a tegnapi napot.
– mondta lapunknak Petz Gábor, a DKKA kommunikációs vezetője, amikor az esemény hátteréről és a csapat szerepvállalásáról kérdeztük.
Képriport:
Schwanner Róbert felvételei



