Hirdetés
Archivum

DKSK, ZTE és PEAC gyõzelmek



:

:

Hirdetés

Pénteken és szombaton három mérkõzéssel folytatódtak a Magyar bajnokság 13. fordulójának küzdelmei. A DKSK, a ZTE és a PEAC ünnepelhettek gyõzelmet. Összefoglaló.

Még pénteken játszották a Work Force DKSK Miskolc – BSE találkozót, melyen a miskolciak 93-57-es gyõzelmet arattak. Csalóka az eredmény, a két csapat között a mérkõzés 17. percében mindössze 4 pont volt a különbség. A 21-19-es elsõ negyed után a második szakaszban fokozatosan elszakadt a riválisától a DKSK és 34-26-nál már a 8 egységet is elérte a differencia. Adamecz Lilla 2+1-es megoldásával azonban 4 egységre felzárkózott a BSE. A félidõ végén Skoric és Raven is megrázta magát, így 45-36-os állás mellett fordultak a csapatok.

A harmadik negyed elején minden kérdésre választ kaptunk. A BSE-t a játékrész elsõ két percében Károlyi Andrea még versenyben tartotta. 51-41 után azonban egy 20-0-s futással a hazai gárda jelentõs elõnyt alakított ki magának. A folytatásban már csak a különbség volt kérdéses. A miskolciak elõnye 84-43-nál a 40 egységet is átlépte. A Work Force DKSK Miskolc legeredményesebbjei a 20 pontos Raven és a 17 pontos Skoric voltak. A miskolciaknál Fejes kivételével minden pályára lépõ játékos szerzett pontot.

A szombati játéknap a ZTE és a Szekszárd összecsapásával indult. Õsszel a Szekszárd a szezon egyik nagy meglepetését okozva legyõzte Gáll Tamás alakulatát. A visszavágás sikerült a ZTE gárdájának, 72-66-ra verték a tolnaiakat. A sérülésektõl sújtott ZTE az elsõ negyed végén 11-9 után egy 7-2-es sorozattal 18-11-re lépett el. A zalaiak elõnye innentõl kezdve a harmadik negyed végéig folyamatosan nõtt. A 27. percben már 51-28-ra vezettek a hazaiak.

A harmadik etap utolsó 2 és fél percét 14-4-re hozta a Szekszárd és ezzel 56-42-re kozmetikázták az eredményt a játékrész végére. A negyedik szakaszban tovább csökkentette a hátrányát a tolnai alakulat. 24-16-ra nyerte a Szekszárd ezt a negyedet és bár gyõzelmi esélyeik nem voltak, de végül szorossá tették a eredményt. A gyõztes csapat legeredményesebbje a 22 pontos Alex Gensler volt.

A nap utolsó mérkõzésén a PEAC 63-53-ra nyert a Vasas otthonában. A pécsiek a baranyai hóhelyzet miatt 4 óra alatt tették meg az utat a fõvárosba. A hosszú utazás ellenére a szoros elsõ negyed után a második etapban elszakadni látszott a PEAC. Zeljko Djokic együttese a 18. percre 27-18-as elõnyre tett szert. A Vasas azonban a félidõre 30-24-re zárkózott fel, majd a harmadik szakasz közepén 33-33-nál kiegyenlítettek Diósadi Deák Éva tanítványai. Innentõl kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok, de végig a pécsiek voltak lépéselõnyben. A PEAC végül a negyedik szakasz elején döntötte el a találkozó sorsát. Ekkor fokozatosan ismét 10 egység környékére hízott a differencia. A gyõztes csapat legeredményesebbjei a 16-16 pontos Barbour és Fûrész voltak.

Eredmények
Work Force DKSK – BSE-FCSM 97-53 (21-19, 24-17, 32-7, 20-10)
MKB Euroleasing Vasas – PEAC-Pécs 53-63 (16-17, 8-13, 16-14, 13-19)
ZTE NKK – KSC Szekszárd 72-66 (18-11, 16-11, 22-20, 16-24)

Hirdetés