Hirdetés
Magyarország

Dombai Réka- A debreceni világbajnokság után és egy újabb győri szezon előtt



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Augusztus elején került megrendezésre Debrecenben az U19-es női kosárlabda világbajnokság, ahol Magyarország a harmadik helyen zárhatott. A rendezvényen az UNI Győrből három játékos is viselhette a magyar válogatott mezt, akik közül Dombai Rékával beszélgettünk, hogy Ő hogyan is élte meg a történteket, illetve, hogy milyen várakozásokkal indul neki a következő szezonnak Győrben.

Nagyon-nagy gratuláció az egész világbajnokságon nyújtott teljesítményedhez. Egy történelmi sikert arattatok, és csapatkapitányként ez főleg a Te vezényleteddel sikerülhetett. Mondd el kérlek milyen érzések fognak el ha visszagondolsz erre a hazai rendezésű tornára.

Köszönjük szépen a gratulációt! Nem is tudom hol kezdjem… igazából nekem a mai napig nagyon nehéz feldolgozni a történteket. Ez volt a harmadik világbajnokságom, úgyhogy az ember azt hihetné, hogy már tapasztalatból tudom, hogy mit kellene mondani, de szerintem erre senki sem tud felkészülni. Egyszerűen leírhatatlan, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Az biztos, hogy mérhetetlen boldogsággal tölt el, hogy sikerült megszereznünk a bronzérmet, főleg ahogy Te is mondtad, egy hazai rendezésű VB-n. Ha erre gondolok, csakis pozitív dolgok jutnak az eszembe.

Nem csodálom, ugyanis erre az eredményre életetek végéig büszkék lehettek majd. A mérkőzéseket tekintve a csoportokon túljutottatok Tajvan és Argentína legyőzésével. Most ne is említsük azt a fránya vereséget Oroszország ellen. Ezek után a nyolcaddöntő következett az olaszok ellen. Hogy vettétek ezt az akadályt?

Olaszországot már sikerült megvernünk párszor a felkészülés során, ami szerintem adott a csapatnak egy fajta önbizalmat. Tény és való, hogy hiányosan léptek pályára ellenünk, de mégis egy Európa-bajnok csapatról beszélünk. Az biztos, hogy éles mérkőzésen eddig sajnos nem sikerült Őket megverni, úgyhogy az, hogy Debrecenben most revansot tudtunk venni, adott egy kellő önbizalmat. Összességében, szerintem Mindenki meg szerette volna mutatni, hogy mire is vagyunk képesek, úgyhogy ezzel a felfogással indultunk neki a találkozónak.

Fotó: FIBA.Basketball

Külső szemlélőként mindenképpen érezhető volt a munka és az alázat, amit belefektetettetek a meccsbe. Ez elég is volt, hogy továbbvigyen Benneteket egészen a negyeddöntőig, ahol összekerültetek a fizikális csehekkel…

Nyilván nagyobb testalkatú lányokról beszélünk, ahogy Te is említetted, már az első pillanattól kezdve ki-ki harc volt a pályán. Ami nekünk kedvezett az szerintem az volt, hogy sikerült játszanunk azt a játékot, amiben mi vagyunk jók. Gyors, pörgős támadások, és precíz védekezések, minimális hibával. Nem hagytuk, hogy a csehek diktáljanak, már az elejétől kezdve letámadtuk Őket. Szerintem ezek voltak a csapat számára a kulcs fontosságú lépések. Arról már nem is beszélek, hogy pár évvel ezelőtt Csehország ellen kaptunk ki, ugyanígy a négy közé jutásért, amit nem hagyhattunk megválaszolatlanul, főleg nem hazai pályán. Úgyhogy az én fejemben egy pillanatra sem volt kérdés, hogy aznap ki fog lemenni a pályáról győztesen.

A csehek elleni győzelem után Amerika volt porondon, akik ellen mindig egy presztízs mérkőzésre lehet számítani. Mégis milyen mentalitással lehet nekiindulni egy ilyenfajta összecsapásnak?

Nekem ez egy hatalmas dolognak számított, hogy az USA ellen játszhattunk. Elképesztő, hogy milyen játékosállománnyal rendelkeznek, és itt nem csak a mi korosztályunkra gondolok, hanem a legfiatalabbakon át, egészen a felnőttekig. Valószínűleg Nekik is megvannak a maguk hibái, de most így kapásból én nem tudnék mondani egyet sem. Ennek ellenére, nem feltett kézzel indultunk neki a találkozónak, mindenképpen megszerettük volna nehezíteni a dolgukat a pályán. Nem hagyhattuk, hogy csak úgy besétáljanak a döntőbe. Én úgy gondolom, hogy ezt az elején tudtuk is hozni, de az biztos, hogy hamarabb elfáradtunk, mint Ők, és a végére már nem bírtuk tartani Velük a lépést.

Az elvehetetlen az amerikaiaktól, hogy atlétikusságban, illetve állóképességben verhetetlenek, de ha jól tudom nem csak ez számított Náluk az “aduásznak”. Ha jól láttam a csapatuk átlagmagassága 187 cm volt, ami közel sem számít átlagosnak, főleg nem ebben a korban.

Így van! Ezért is mondtam, hogy egy ilyen csapat ellen játszani egy nagyon-nagy dolog. U19-es világbajnokságról beszélünk, ahol a “kislány” 17 évesen 207 cm-rel játszik. Hány csapat mondhatja el azt magáról, ahogy Te is említetted főleg ebben a korosztályban, hogy egy ilyen játékosa van a palánk alatt? Ha ketten álltunk volna egymás hátán se hiszem, hogy elég lett volna. (mondta Réka nevetve)

Fotó: FIBA.Basketball

Túllépve az amerikai “csodákon”, elérkeztetek a számotokra legfontosabb mérkőzéshez, amit Mali ellen kellett játszanotok. Milyen emlékeid vannak erről a bronzcsatáról?

Az első amire tisztán emlékszem az a meccs előtti este volt. Beszélgettünk a lányokkal, hogy mivel Mali előzőleg Ausztráliával játszott egy nagyon fizikális, pörgős meccset, így biztosan nagyon elfáradtak. Ezen a ponton természetesen mi is kellőképpen fáradtak voltunk, viszont nekünk több időnk volt összeszedni, és jó értelemben, felhúzni magunkat. Ebből kifolyólag, ha szabad ilyet mondanom, én már a mérkőzés első percétől kezdve úgy éreztem, hogy meglesz az a bronz. Hihetetlen, hogy mennyire együtt tudtunk játszani aznap, mennyire egyben volt a csapat kémiája, és ezt szerintem a nézők is érezhették. Az biztos, hogy már az elejétől kezdve dominálni szerettünk volna, hogy Malinak esélye se legyen felszívnia magát. Így szerintem nem is volt kérdés ki akart jobban nyerni.

Hál’ égnek sikerült is! Azt már nem is kérdezem, hogy a lefújás pillanatára hogy emlékszel, hiszen az egy szürreális érzés lehetett.

Felemelő érzés volt az biztos. Arra emlékszem, hogy felugrottam a padról, berohantam a pályára és csak őrjöngtem. Egyszerűen nem hittem el, hogy bronzérmet nyertünk… azt meg pláne nem dolgoztam fel, még a mai napig sem, hogy ez igazából annyit jelent, hogy a világ harmadik legjobb csapata vagyunk. Ami számomra a legszívmelengetőbb az az, hogy ezt együtt sikerült elérnünk. Mindenki beletette a magáét már a felkészülés leges-legelejétől, és a végén amikor a kezemben tartottam az érmet, csak erre emlékeztem. Hogy mennyi munka, de legfőképpen, hogy mennyi szeretet van abban a munkában, amit mi együtt csináltunk ezalatt az elmúlt nyár alatt.

Fotó: FIBA.Basketball

Akkor összességében mondhatjuk, hogy ha egy dolgot tanultál, akkor az az volt, hogy a sok munka, főleg a minőségi munka, meghozza gyümölcsét?

Abszolút! Viszont ami szerintem még ennél is fontosabb az az egymásért való küzdés. Ezen a világbajnokságon egy csapatként küzdöttünk és egy csapatként is lettünk harmadikak. Nem volt semmiféle egyénieskedés, mindenki ugyanannyi munkát tett bele és ugyanannyira akarta.

Szerinted mik rá az esélyek, hogy egy ennyire összetartó csapatotok lesz idén Győrben is?

Szerintem minden esély megvan erre, már ha csak a tavalyi szezonból indulok is ki, ami nagyon jól alakult számunkra. Ezen természetesen dolgozni kell. Nyílván új légiósok jönnek, akiknek más egy beilleszkedési folyamat, mint egy magyar játékosnak, de szerintem mindenki, a stábtól kezdve, a játékosokon át, az egész klub azon lesz, hogy ez megtörténjen. Az első cél, amit szerintem csapatként el kell érnünk az az, hogy nekünk legyen a legjobb kémiánk. Ha a végsőkig tudunk egymásért harcolni, akkor szerintem bármit elérhetünk.

Főleg ha Iványi Dalma vezérel Benneteket…

Nekem a Dalma mindig is a példaképem volt, akár játékosként, de a mai napig is. Az, hogy a kezei alatt fejlődhetek, játszhatok, az számomra egy hatalmas megtiszteltetés. Már az elmúlt egy évben is nagyon sok mindent tanultam Tőle. Ő már válogatottban is volt másodedzőm, de most, hogy Ő a vezetőedző, elképesztő mennyit kapok nap, mint nap. Ezt nem csak a kosárlabdára értem, hanem emberileg is.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés