Hirdetés
Magyarország

Dombai Réka kihagyja a novemberi válogatott mérkőzéseket

Hirdetés

Az M4 Sport kosárlabda magazinjában került bejelentésre, hogy az előttünk álló novemberi válogatott mérkőzéseken Dombai Réka nem fog a csapatban szerepelni.

A műsorban elhangzott tájékoztatás szerint az UNI Győr – MÉLY ÚT tehetsége megérkezett a válogatotthoz, de nem volt olyan lelki állapotban, hogy vállalja az edzéseket. A szövetségi kapitánnyal történt egyeztetés után az a döntés született, hogy nem fog a válogatott rendelkezésére állni.

“Az édesanyjával hosszasan beszéltem. Rékáról tudni kell, hogy 16 évesen végig dolgozta a nyári felkészülést. Az U18-as Eb-n All-Star csapatba került, utána az U19-es Világbajnokságon szerepelt. Most új városba, új klubba, új közegbe került. Maximálisan elégedettek vagyunk vele. Jól szerepel a bajnokságban, az Európa Kupában is szépen mutatkozott be, jól játszott legutóbb Portugáliában. Lehet, hogy ez egy kicsit sok neki és nem csodálkozom, ha elfáradt. Rá maximálisan figyelni kell a terhelés miatt. Ahogy a szülőkkel beszéltem, semmi olyan konfliktus vagy probléma nincsen, ami megoldást igényelne. Valószínű fáradtságról van szó. A csapat csütörtökön későn este játszott Európa Kupa meccset Portugáliában. Utána pénteken indult vissza Coimbrából. Délután 5 órakor keltek útra és hajnali 5 óra után érkeztek meg Ferihegyre. Utána lementek Sopronba az edzőtáborba és nem csoda, hogy fáradtak voltak a játékosok. Én nem látok ebben a döntésben különösebb problémát, de ha a Réka vagy a szövetségi kapitány segítséget kér, akkor megbeszéljük.” – fogalmazott Halm Roland, az UNI Győr – MÉLY ÚT sportigazgatója az M4 Sport kosárlabda magazinjában.

Fotó: kosarsport.hu