Hirdetés
Magyarország

Dömötör Dorina portré a ZTE NKK-tól



:

:

Hirdetés

A ZTE NKK “kávéházi beszélgetések” sorozatában ezúttal Dömötör Dorina volt a vendég. A klub saját nevelésű játékosa hosszan beszélt pályafutásáról.

A kosárlabda iránti szeretete a 2010-es zalaegerszegi férfi bajnokcsapathoz nyúlik vissza. Azt követően döntötte el, hogy a sportággal szeretne foglalkozni. Az első edzői pedig Gellér Sándor és Gellérné Gulyás Ildikó voltak.

Ez adta mindennek az alapját.

– fogalmazott Dömötör Dorina, aki sokáig együtt edzett a testvérével. Felidézte, hogy sok jó edzővel dolgozhatott együtt és mindenki tudott újat adni számára. Először Gáll Tamás csapatában a 2015/2016-os szezonban mutatkozott be az élvonalban. Egy 2016 januári mérkőzésen a BEAC ellen debütált, 1 perc 50 másodpercet töltött a pályán.

Kiemelte, hogy ez a kezdeti időszak nagyon nehéz. Az ember fiatal, játszani szeretne, de közben végig kell járnia a ranglétrát. Az első pontjait az élvonalban idén a Ludovika-FCSM Csata elleni mérkőzésen szerezte.

A légkör nagyon jó, a hangulat az öltözőben vidám. Szeretnénk ezt a pályát is megmutatni.

– mondta az átalakult, jelentősen megfiatalított ZTE-ről Dömötör Dorina, aki ezt megelőzően két évet töltött Sopronban, a Soproni Darazsak Akadémia kötelékében. Hatalmas élményként tekintett vissza erre az időszakra és külön köszönetet mondott Horváth József, illetve Hollós Dániel edzőknek.

Dömötör Dorina a Pannon Egyetem Gazdálkodási és menedzsment szakán tanul. Elárulta azt is, hogy ezen a területen képzeli el a jövőjét.

Az átfogó beszélgetésben szóba került az idei évad lélektani oldala. Fel kell dolgozni, hogy a ZTE már más célokért küzd.

Nekem nagyon nehéz, maximalista vagyok. Igaz, hogy most már megtanították, hogy nem szabad rajta rágódni, új meccs jön, de azért ott van az ember fejében, hogy kikaptunk, megint kikaptunk. Ez egyben plusz motivációt is adhat, szeretnénk bizonyítani, hogy nyerjünk.

– mondta erről Dömötör Dorina, aki saját céljait találóan foglalta össze: “Magamnak szeretnék bizonyítani, hogy képes vagyok olyan dolgokra, amik most álmok a fejemben.”

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbiakban:

Hirdetés