Hirdetés
Európa

Döntöttek a román élvonal lebonyolításáról



:

:

Hirdetés

A szomszédos Romániában is határoztak a bajnokság lebonyolításáról – adta hírül az Euroliga selejtezőre készülő Sepsi-SIC hivatalos honlapja.

A bajnokságba 11 csapat nevezett, amelyeket a Román Kosárlabda-szövetség két csoportba sorolt az előző idény rangsora alapján. Az A-csoportban a Sepsi-SIC mellett az FCC Baschet Arad, a Kolozsvári U, a Phoenix Constanța, a Bukaresti Rapid és a Nagyváradi Rookies kapott helyet, míg a B-csoportban a Szatmárnémeti VSK, a Brassói Olimpia, a Kézdivásárhelyi SE, Alexandria és a Bukaresti Agronomia szerepel – olvasható a sepsiszentgyörgyi klub tájékoztatójában.

Az első szakaszban mindenki játszik mindenkivel, azonban a szakszövetség ezúttal két teremtornát rendezne, az elsőre várhatóan novemberben, a másodikra decemberben kerül sor. Ezt követően a második szakasz következik, amelyben ismét két csoportra osztják a mezőnyt. Az első szakasz A- és a B-csoportjának első három helyezettje egymás ellen folytatja, míg a másik öt együttes egymással játszik. Ha a járványhelyzet engedi, ezúttal már oda- és visszavágó rendszerben rendezik a mérkőzéseket. A harmadik szakasz is az egészségügyi helyzettől függ, a rájátszást a megszokott formában vagy szintén teremtornák formájában bonyolítják le. A bajnokság várhatóan 2021 április végén vagy május elején zárul.

A kupasorozatban 7 gárda vesz részt. Mivel a Sepsi-SIC Euroliga-selejtezőben szerepel, így automatikusan négyes döntőbe jutottunk. A többi együttest két csoportba sorolták, majd október 27. és 29. között teremtornát játszanak. A csoportelsők a négyes döntőbe jutnak, valamint a két csoportmásodik közül kisorsolják az egyiket, aki szintén a Final Fourban szerepelhet. A négyes döntő 2021 februárjában vagy márciusában lesz.

Fotó: Miska Brigitta / Seps-SIC

Hirdetés