Drámai meccset nyert a Cegléd Pasaréten
:
:
A VBW CEKK Cegléd Keita Swanier utolsó másodpercekben elért találatával 70-69-re legyőzte a Vasas Akadémiát.
A két közvetlen riválisnak tekinthető gárda csatáját a Vasas kezdte jobban. Az első percekben fej-fej mellett haladt a két alakulat, majd a Vasas 4-6 pontos előnybe került. A CEKK 17-12-es hátránya után 7-2-vel 19-19-nél egyenlített. A játékrész hajrájában Budácsik és Fraser találataival újra előnybe került a Vasas. 10 perc után 22-21-re mentek Földi Attila tanítványai. A második szakasz első találatát a Cegléd szerezte, de ezt követően 28-23-ra ellépett a Vasas. Ennél jobban azonban nem tudott elszakadni. A CEKK 30-30-nél ismét utolérte a hazaiakat, hogy aztán a félidőben Licskai Zsófia találatával 32-31-re vezessen is. Érdemes kiemelni a vendégektől az ekkor már 17 pontnál járó Kristina Higgins játékát.
A harmadik negyedben 41-40-ig fej-fej mellett haladt a két alakulat. Innen azonban 11-2-es sorozattal 51-43-ra fordított a Vasas. Böröndy Vivien hét, Sara Heljic öt pontot szerzett ebben a periódusban a hazai gárdában. Végül 55-48-ról futottak neki a csapatok az utolsó 10 percnek. A differencia a játékrész első felében még 7-8 egység között alakult a Vasas javára. A Cegléd 65-58 után kezdett felzárkózásba. Két és fél perc volt vissza, amikor 65-64-re felkapaszkodtak. Az utolsó percbe pedig 67-66-ról érkeztek a csapatok. Itt Brianna Fraser két büntetőjével 69-66-os előnyre tett szert a Vasas. Ceglédi időkérés után azonban betalált Higgins, majd egy eladott hazai labda után Swanier és ezzel 70-69-re megfordította a meccset a CEKK. Az utolsó másodpercekben a Vasas már nem talált be, így a vendégek hatalmas hajrával megszerezték 6. győzelmüket az idei évadban.
Eredmény
Vasas Akadémia – VBW CEKK Cegléd 69-70 (22-21, 9-11, 24-16, 14-22)
Legjobb dobók
Vasas Akadémia: Böröndy Vivien 16/6, Sara Heljic 14/3, Brianna Fraser 14.
VBW CEKK Cegléd: Kristina Higgins 31, Keita Swanier 12/3, Gorjanácz Ágnes 10.
Statisztika