Hirdetés
Archivum

Drávucz Rita és Suba Róbert lesz idén a Magyar Parasport Napjának nagykövete



:

:

Hirdetés

Drávucz Rita olimpikon, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, valamint Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakos lesz idén a Magyar Parasport Napjának nagykövete.

Forrás: MTI

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidõsport Szövetsége (FODISZ) február 22-én másodszor rendezi meg országos szinten a Magyar Parasport Napjának érzékenyítõ programját, a Lélekmozgatót.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Drávucz Rita – aki genetikai betegséggel született kislánya révén édesanyaként maga is érintett – elmondta: fontos számára, hogy a sport által minél több közoktatási intézményhez eljusson a program. “A fogyatékkal élõk, valamint az épek képesek és tudnak együtt is játszani. Jó lenne, ha a fogyatékkal élõ gyerekek üzenete minél több ép kortársukhoz eljutna” – fogalmazott. Hangsúlyozta: szülõként kislánya akadálymentes jövõjét építi, a Magyar Parasport Napjának apropóján pedig belecsöppent egy folyamatba, ami két évtizede kezdõdött el, és egyre nagyobb sebességgel száguld. “Ez pedig az elfogadás” – emelte ki.

Suba Róbert kiemelte: a sportnak több pozitív oldalát ismerte meg, így társadalmi és élettani szempontból egyaránt fontosnak és követendõ útnak tartja. Hozzátette: sportágában integrált versenyek vannak, aminek különösen örül. “Azzal, hogy a Magyar Parasport Napja országos szintû rendezvény, elismerik a munkámat, munkánkat” – nyilatkozta.

Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke szerint február 22-én “reggeltõl délutánig az iskolákon és az óvodákon van a hangsúly”.

“Zajlik a regisztráció, bízom benne, hogy még tavalyinál is többen jelentkeznek” – mondta az elnök. Hozzátette: az esemény sportdiplomáciailag is fontos, így a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is lesz külföldi sportdiplomata. Elfogadta ugyanis a meghívást Majid Rashed, a 43 országot képviselõ Ázsiai Paralimpiai Bizottság frissen újjáválasztott egyesült arab emírségekbeli elnöke.

Danada Judit, a Fõpolgármesteri Hivatal sportosztályának vezetõje kiemelte: Budapest idén Európa Sportfõvárosa, ennek apropóján rendkívül sok szabadidõs tevékenységgel is készülnek. Köztük olyanokkal, amelyeknek célja, hogy a fogyatékos sportolók, valamint a fogyatékkal élõ emberek is bekapcsolódjanak ezekbe. “Így azok is személyesen tudják átérezni a sport közösséget összetartó hatását, akik ezt nem élik át a mindennapjaikban” – mondta.

A XVIII. kerület több parasport rendezvénynek adott otthont az elmúlt években, a kerületben a fogyatékkal élõ gyerekekkel speciálisan foglalkozó óvoda és iskola is mûködik. Lévai István Zoltán alpolgármester hangsúlyozta: a parasport számíthat a kerületre, és minden ilyen jellegû rendezvényben részt kívánnak venni.

Az Országgyûlés 2017 decemberében nyilvánította február 22-ét a Magyar Parasport Napjává. Az MPB és a FODISZ elõször tavaly rendezte meg a programot, amelyhez közel ötszáz oktatási intézmény csatlakozott. Az esemény keretében az idén is érzékenyítõ és interaktív osztályfõnöki, valamint rendhagyó testnevelés órákat tartanak, ahol a gyerekek egyebek mellett kipróbálhatják a fogyatékkal élõ sportolók sportágait.

Hirdetés