Hirdetés
Válogatott

Dubei Debóra: Bebizonyítottuk, hogy nem lehet lebecsülni minket



:

:

Hirdetés

A válogatott csapatkapitányával beszélgettünk a román és a spanyol mérkőzés után Münchenben.

Sikerült elérni azt amiért elutaztatok erre az ablakra, és bár azóta kiderült, hogy gyakorlatilag a románok elleni eredmény nem oszt, nem szoroz, a csapat nem csak, hogy győzött, de nagy különbséggel és nagyszerű játékkal tette mindezt. Ezt követően Spanyolországban megmutatta játékbeli és mentális erejét, hiszen egy rossz első félidő után, sikerült minimalizálni a vereség mértékét, amivel jó pozícióban várhatjátok a folytatást. Hogyan értékeled összességében ezt a két találkozót?

Az első mérkőzésen a románok ellen minden összejött és ezt így is terveztük, hiszen teljesítettük a célt és nagyarányú győzelmet arattunk, akkor még nem tudtuk, hogy melyik eredmény fog számítani, szerencsére jól vettük az akadályt. Az első meccs megalapozta az ablakot, mindenki jól szállt be a meccsbe, a védekezésen volt a hangsúly, de persze a nagy különbség eléréséhez támadásban is élesnek kellett lennünk, összességében nagyon pozitívan értékelem ezt az összecsapást. A második találkozón, jól kezdtünk viszonylag, de hiba csúszott a gépezetbe a második negyedben, ott léptek el tőlünk amit végig is vittek végül, sajnos nem tudtunk hatnál közelebb zárkózni, ez megpecsételte a sorsunkat. Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk a teljesítményünkre és magunkra a hibák ellenére, – eladott labdát, kevés faultot ütöttünk, figyelmetlenségek – teljesen jó mérkőzést játszottunk a spanyolok ellen, felvettük a harcot ellenünk, bebizonyítottuk, hogy már nem lehet lebecsülni minket, nem lehet félvállról venni a magyar válogatottat.

Most voltál először csapatkapitány tétmérkőzésen. Mennyire érezted magadénak már az elején ezt a szerepet, mennyiben segített ebben az, hogy Győrből rajtad kívül három játékos, – Ruff-Nagy Dóra, Dombai Réka és Török Ágnes – valamint Cziczás László edző is a válogatottal utazott? 

Igen hivatalosan most voltam először csapatkapitány, de nyilván a nyári mérkőzéseken már voltam, én személy szerint nem tulajdonítok ennek akkora nagy jelentőséget, persze próbálom mindenkinek a komfortérzetét a csapaton belül megteremteni és megtenni mindet azért, hogy mindenki érezze jól magát és azt, hogy fontos tagja a csapatnak, számítunk rá. Az, hogy ennyien voltunk most Győrből nagyon pozitív nekünk és a klub szempontjából is és jól esik, hogy Norbi ennyire bízik bennem, remélem ez sokáig így lesz és így is marad.

A Győrrel meglehetősen jól kezdtétek a szezon, kilencből kilencet nyertetek a bajnokságban, mekkora erőt ad ez nektek a folytatásra, és mennyire lesz nehéz újra felvenni a fonalat a válogatott szünet után, hiszen most még Münchenben beszélgetünk késő este egy hosszú és fárasztó utazás során, rátok pedig két nagy rangadó vár, az első rögtön vasárnap a címvédő Sopron ellen.

Igen, nincsen sok időnk pihenni és a közel múlttal, a válogatottban történtekkel foglalkozni, pár nap és nagyon fontos mérkőzés vár ránk. A legjobb csapathoz utazunk Magyarországon, mi pedig természetesen nem feltartott kézzel indulunk, ahogy a spanyol meccs előtt mondtam itt is igaz, hogy szeretnénk meglepetést okozni, meglátjuk, hogy ez sikerül-e. Nem csak nekünk de a Sopronnak sem volt sok ideje felkészülni, az első mérkőzés sosem egyszerű a válogatott szünet után, bízom benne, hogy mi fogunk kikerülni végül győztesen.

Fotók: Girgász Péter

Hirdetés