:
:
Csütörtökön Székesfehérváron második alkalommal is összecsapott a magyar és a szerb U16-os válogatott. Ezúttal szoros mérkõzésen 76-75-re alulmaradt a magyar csapat.
A szerb együttes került elõnybe a mérkõzés elején. Az elsõ percekben 13-2-re léptek el, de az elsõ szakasz végére az ekkor már 9 pontnál és 4 lepattanónál járó Vincze Nikolett vezetésével 23-19-re felzárkózott válogatottunk. A második szakasz elején a vendégek növelték a különbséget, a vezetésük 6-7 pontra nõtt és ezt a félidõig õrizték. A pontgazdag találkozón a nagyszünetben 44-35-ös állást rögzíthettünk.
Mindkét szakmai stáb több felállást is kipróbált. A mérkõzésre nevezett játékosok kivétel nélkül pályára kerültek már az elsõ 20 percben.
A harmadik etap elsõ felében még õrizte elõnyét a szerb válogatott. A legnagyobb különbséget 53-38-nál jegyezhettük fel. Innen azonban a játékrész végére 60-56-ra felkapaszkodtak a mieink. Ponterõs egyéni teljesítményeket láthattunk. A második 20 percben Dombai Réka egymaga 15, míg Madár Eszter 9 egységig jutott. A záró szakaszra is megmaradt csapatunk lendülete és a mérkõzésen elõször 69-68-nál a vezetést is átvettük.
Az egylabdás végjátékból végül a szerbek kerültek ki gyõztesen, de ez a két mérkõzés remekül szolgálta a felkészülést a jövõ héten pénteken rajtoló kaunasi kontinenstornára. A magyar lányok most két nap pihenõt kapnak és vasárnap este folytatódik immár a közvetlen felkészülés az Európa-bajnokságra.
Eredmény
Szerbia – Magyarország 76-75 (23-19, 21-16, 16-21, 16-19)
Statisztika
