Hirdetés
Archivum

Edzésben Juhász Dorkáék



:

:

Hirdetés

A múlt héten megkezdte a nyári edzésmunkát az Ohio State csapata Juhász Dorkával a soraiban.

Fotó: Ohio State

Nem sok pihenõ jutott a vizsgaidõszak után az Ohio State játékosainak. Juhász Dorka is mindössze egy hónapot tölthetett itthon. A fiatal tehetségünk áprilisban kisebb térdmûtéten esett át, ami a nyári válogatott terveket is felülírta.

“A terv az volt, hogy májusban csatlakozom Székely Norbert együtteséhez, de sajnos áprilisban átestem egy térdmûtéten. Nem volt komoly beavatkozás, nem is volt betervezve, de az orvos jelezte, hogy meg kell ejteni. Úgy döntöttünk, ezt a nyarat inkább feláldozom arra, hogy teljesen felépüljek. Az egyetemi elfoglaltságaim miatt pedig az U20-as válogatottban sem tudok szerepelni, amely szintén az Eb-re hangol.” – nyilatkozta még május végén Juhász Dorka a Bama.hu portálnak.

Az Ohio State a következõ évadra még tovább fiatalodik. Köztük két európai játékos érkezik. A spanyol korosztályos válogatottakból ismert Aixa Wone. Arról pedig mi is beszámoltunk, hogy csatlakozik a gárdához a szlovákok tehetsége Rebeka Mikulá¹iková, akit Pöstyénbõl a hazai közönség is ismerhet.

“Sok új játékosunk lesz: fiatalok, de tehetségesek leszünk. A következõ három évben együtt fejlõdhetünk, így komoly esélyünk lesz arra, hogy jó eredményeket érjünk el. Nagyon örülök annak, hogy jön hozzánk egy szlovák és egy spanyol lány is: így egy kis európai kosárlabdát is bele tudunk csempészni a játékunkba.” – nyilatkozta a korábban már idézett Bama.hu interjúban Juhász Dorka, aki itt azt is elárulta, hogy az amerikai kosárlabdát sokkal fizikálisabbnak találta, mint az európait. Ugyanakkor nem tapasztalt olyan szervezettséget a játékban, mint itthon, több teret kaptak az egyéni megoldások. Ez pedig agresszívebb játékot követel meg.

Hangulatvideók

A beköltözés az edzõtáborba

Az elsõ hét

Hirdetés