Hirdetés
Magyarország

Edzői értékelések a DVTK – Sopron rangadó után



:

:

Hirdetés

A 2020-as Killik László Női K&H Magyar Kupa negyeddöntőjében a Sopron Basket 62-55-re legyőzte az Aluinvent DVTK-t. A vezetőedzők értékelése a találkozó után.

Aluinvent DVTK – Sopron Basket 55-62 (20-19, 11-18, 12-14, 12-11)

Beszámoló, statisztika ITT

Cziczás László (vezetőedző, Aluinvent DVTK): A második negyedben sokáig gólképtelenek voltunk, ez döntött, ha ez nincs, szorosabb meccset is játszhattunk volna. Pedig a lányok elhitték, hogy semleges pályán is tudunk a Sopron ellen jó meccset játszani. Látszik, hogy folyamatosan közelítünk hozzá, egy-két év és utol is érjük. Forrás: DVTK.eu

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): A hétvégi bajnokival ellentétben most nem a látvány, hanem a védekezés dominált. Mindkét csapat koncentrált volt, próbálta limitálni a könnyű kosarak számát. Elég gyenge százalékkal dobott ennek megfelelően mindkét csapat. A célunk ez volt, hogy minél alacsonyabb ponton tartsuk a nagyon jó dobókkal rendelkező DVTK-t. Az 55 kapott pont arról tanúskodik, hogy ez sikerült! Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Kijár a gratuláció a csapatnak, odatették magukat és az egyik legerősebb fegyverünkkel, a védekezéssel sikerült nyernünk, melyre egész évben támaszkodunk. Forrás: Sopron Basket

Fotó: MKOSZ

Hirdetés