Hirdetés
Magyarország

Edzői nyilatkozatok a Play-Off szerdai mérkőzéseit megelőzően



:

:

Hirdetés

Szerdán már megkezdődik a bajnoki döntő és a bronzcsata, valamint az ötödik és a hetedik helyért zajló párharcokat is követhetjük. Az alábbiakban a mérkőzéseket megelőző edzői nyilatkozatok olvashatók.

DÖNTŐ: Sopron Basket – DVTK HUNTHERM / 18:00 / Novomatic Aréna

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK HUNTHERM): “Ahhoz, hogy a végén mi ünnepelhessünk, sok mindennek össze kell jönnie – tette hozzá Völgyi Péter. – Szeretnénk ott folytatni, ahol az elődöntőben abbahagytuk, kell ugyanaz az agresszív, határozott védekezés, a jó külső dobószázalék, azok megfelelő előkészítése, a Pécs ellen nagyon szépen alkalmazkodtunk bizonyos helyzetekhez. Aztán mindig lényeges a lepattanó párharc, hogy miként szedjük a labdákat, illetve az, hogy a Sopron kulcsjátékosainak őrzését, kikapcsolását hogyan tudjuk megoldani. A Magyar Kupa negyeddöntőjében le tudtuk őket győzni, akkor nem sokkal Karácsony után voltunk, igazából nem tudtuk pontosan, milyen lesz a játék ritmusa, a nagy tét mellett, nekünk jött ki jobban a lépés. A Sopron hosszú idő óta a magyar női kosárlabdázás meghatározó klubja, a velük való mérkőzések mindig kiemeltek, és ha sikerül nyerni ellenük, akkor az élmény, nem csak nekünk, a szurkolóinknak is. Szóval óriási csata várható, mindenki ki fogja magából hozni a maximumot. Nem mondom, hogy tavaly könnyű volt bajnoknak lenni, de az a mondás, hogy valamit nehezebb megtartani, mint megszerezni, azonban nekünk ez a célunk. Bajnokként az egész bajnokság során kiemelt figyelmet kaptunk az ellenfelektől, hiszen ki más ellen dicsőség nyerni, mint az aktuális aranyérmes ellen… Volt, amikor ez a puszta tény zavart minket, volt, hogy segített, nem szabad, hogy a döntőben előbbi előforduljon.” /Forrás: boon.hu/

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Abszolút a védekezés dominált az elődöntő harmadik mérkőzésén. Abból is lehet erőt meríteni, hogy tud úgy nyerni a csapat, ha a támadójáték szinte végig akadozik, nem megy a dobás, de közben 55 ponton tartunk egy támadásban potens ellenfelet. Mindenki felszántotta a pályát és mindenki kitette a szívét, lelkét. Ebből lehet és kell is építkezni, még ha sok szegmensben jobb teljesítményre lesz szükség egy teljesen más jellegű párharcban a DVTK ellen. Jól játszott a DVTK az elődöntőben. Úgy néz ki, hogy borzasztó jó formában vannak. Egyébként is nehéz ellenük játszani, ráadásul a címvédőről beszélünk. Jól ismerjük őket. Olyan szempontból is érdekes párharc lesz ez, hogy melyik meccsen melyik csapat mire helyezi a hangsúlyt, mely játékosok tudnak előre lépni. Összetett helyzet a döntő és sok mindentől függ, hogy miként fog alakulni.”

Bővebben >>>

3. HELYÉRT: NKA Universitas Pécs – SERCO UNI Győr / 18:00 / Lauber Dezső Városi sportcsarnok

Cziczás László (vezetőedző, SERCO UNI Győr): “Az elődöntőben a lányok állva haltak meg, rendkívül büszke rájuk mindenki a klubnál, a szakmai stáb és a vezetőség egyaránt. Van még hátra egy utolsó menet, megpróbáljuk megszerezni a harmadik helyet, még ha nagyon nehéz is lesz.”

Bővebben >>>

Zseljko Djokics (vezetőedző, NKA Universitas Pécs): “Egy új csapat építésébe kezdtünk és ez az első közös évünk. Őszintén úgy érzem, nagy dolog, hogy ide eljutottunk. Ebben a párharcban miénk a pályaelőny. Mindent meg fogunk tenni, hogy megszerezzük a bronzérmet. Természetesen vannak sérült játékosaink, de most jött el az a szituáció, hogy mindenki, aki él és mozog, megpróbál játszani. Szeretnénk kihozni magunkból a maximumot. Ez egy álom kategória, hogy idáig eljutottunk. A csapatnak is ezt mondtam és az egész város kosárlabda szurkolóinak ezt üzenem: remélem mindenki átérzi, hogy Magyarországon milyen nagy dolog a harmadik helyért játszani. Aki csak teheti, jöjjön szerdán szurkolni a lányoknak!”

5. HELYÉRT: TFSE-MTK – TARR KSC Szekszárd / 20:00 / Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Hegedűs Péter (vezetőedző, TFSE-MTK): “Próbáltunk javítani az apróságokon az első meccshez képest, főleg a 18 eladott labda kapcsán. A párharc koránt sincs még lefutva, szeretnénk precízebbek lenni az utolsó hazai mérkőzésünkön. Élvezni kell a játékot, amellett, hogy agresszívak maradunk.”

Bővebben >>>

Magyar Bianka (vezetőedző, TARR KSC Szekszárd): “Részletesen kielemeztük a hibákat, tudjuk, min kell változtatnunk. Aki ismer minket, az tudja, hogy nem szoktunk harc nélkül feladni semmit. Szerdán úgy szeretnénk pályára lépni, hogy minden játékos pontosan tudja, mi a dolga. Mindent megteszünk azért, hogy kiharcoljuk a harmadik mérkőzést és hazai pályán, a saját szurkolóink előtt zárhassuk le ezt a szezont.”

Bővebben >>>

7. HELYÉRT: Vasas Akadémia – VBW CEKK Cegléd / 19:30 / Pasaréti Sportcentrum

Nenad Markovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “Biztosan készen fogunk állni az előttünk álló mérkőzésekre. Remélem, hogy képesek leszünk két meccsen legyőzni a Cegléd csapatát, ez lesz a célunk és szeretném, hogy a lányok is így gondoljanak erre a hétre. Úgy szeretnénk befejezni a szezont ahogy elkezdtük, győzelmekkel. A TF elleni párharcon túl vagyunk, ez egy teljesen más felkészülést igényel majd. A Cegléd továbbra is Barnai Judit nélkül fog felállni, ami nyilvánvalóan nagy érvágás számukra, ezt mindenképpen ki kell használnunk majd. A legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy két győztes mérkőzéssel zárhassuk a szezont.”

Földi Attila (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “Jól felkészültünk a Vasasból és őket is ismerjük a legjobban. A kérdés, hogy az energia és a fókuszáltság milyen szinten lesz! Bízom benne, hogy a lányokban van még erő és akarat erre a párharcra!”

Hirdetés