:
:
Vasárnap lezárul a női élvonal alapszakasza, az utolsó forduló még sok izgalmat tartogat. Az alábbiakban a mérkőzéseket megelőző edzői nyilatkozatok olvashatók.
DVTK HUNTHERM – SERCO UNI Győr / 18:00 / DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya
Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK HUNTHERM): “Vasárnap 18 órakor csapunk össze az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Győr csapatával. Az odavágón vereséget szenvedtünk, most szeretnénk sokkal jobb játékot nyújtani, mint amit ott tettünk. Mind a két csapatnak nagyon komoly céljai vannak még a bajnokságban. A Győr versenyben van az alapszakasz első helyéért, mi pedig nagyon bízunk abban, hogy meg tudjuk szerezni a második helyet, és így mind a két csapat előkelő pozícióban tudná folytatni a play off küzdelmeiben. Rendkívül sok remek játékosa van az ellenfelünknek, és rengeteg hárompontost vállalnak. Le kell lassítani a játékukat, nem szabad megkapnunk tranzícióból, az átmeneti játékból a könnyű gólokat se a gyűrű alól, sem pedig a hárompontos vonalon kívülről. Védekezésben ez a legfontosabb feladatunk. Az elmúlt három hétben rengeteget dolgoztunk, nagyon remélem, hogy azokat a hullámvölgyeket, amik jellemzően megjelentek a támadójátékunkban, ki tudjuk venni. Rövidebb akciókkal fogunk dolgozni, és remélem, hogy ezzel sokkal hatékonyabbá tudunk majd válni. Nagyon számítunk a szurkolóinkra, akik óriási segítséget jelentenek. Ez egy kiemelten fontos mérkőzés, és remélem, hogy megtöltjük a DVTK Arénát vasárnap!”
Cziczás László (vezetőedző, SERCO UNI Győr): “Nagyon meg vagyok elégedve a lányokkal, rengeteg munkát beletesznek az edzésekbe. Bízom benne, hogy előbb utóbb ki is jön majd nekik a lépés, mert megérdemelnék, hogy sikeresek legyenek.
TARR KSC Szekszárd – Sopron Basket / 18:00 / Szekszárdi Szabadidőközpont
Magyar Bianka (vezetőedző, TARR KSC Szekszárd): “Azt látom, hogy szépen érik össze a csapat és a rájátszás kezdetére mindenki megtalálja a szerepkörét. Vasárnap este újabb nehéz feladat vár ránk. A bajnokság éllovasa, a Sopron érkezik Szekszárdra és ezzel egyben az utolsó alapszakasz mérkőzésünket vívjuk. Nem lehet más a cél, mint az elmúlt hetek jó formáját tartani. Igaz, nem lesz egyszerű, még akkor sem, ha a Sopron nehéz sorozatban van és újabb idegenbeli meccsre utaznak. Egy szépen összerakott, kiváló kerettel és szakmai stábbal dolgozó csapatról van szó. Támadásban és védekezésben is tudatosan játszanak. Tudják, hogy különböző szituációkban mit akarnak. Fizikális mérkőzésre számítok, mely olyan szempontból jó erőfelmérő lesz, hogy ezeket a helyzeteket gyakorolhatjuk a rájátszás előtt. A lepattanócsatában várok előrelépést, mert az elmúlt két mérkőzésen elsősorban az okozta a vereséget, hogy ebben fölénk kerekedett ellenfelünk. Támadásban szeretnénk az eddigi lendületet és tudatosságot tartani. A DVTK elleni mérkőzésen ismét bebizonyosodott, milyen sokat jelent számunkra a szurkolók támogatása. Fantasztikus volt érezni azt a hangulatot, amit teremtettek, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian érezzük, hogy a szezon legizgalmasabb szakasza következik. Remélem, vasárnap is sokan velünk lesznek, hiszen óriási lendületet ad, ha ennyi ember áll mögöttünk. Együtt szeretnénk lezárni az alapszakaszt, és közösen készülni a rájátszás kihívásaira.”
Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Kőkemény menetelésben voltunk az elmúlt időszakban, amiben rajtunk kívül más magyar csapat nem. A hazai bajnokság szempontjából eddig jól jöttünk ki ebből és szeretnénk jól lezárni ezt az időszakot. Szeretnénk egy győzelemmel nem is pontot, hanem felkiálltójelet tenni az alapszakasz végére.”
NKA Universitas Pécs – Vasas Akadémia / 18:00 / Lauber Dezső Városi sportcsarnok
Zseljko Djokics (vezetőedző, NKA Universitas Pécs): “A Vasas jól szervezett csapat, mely a szezon első felében talán a bajnokság legnagyobb meglepetése is volt. Évek óta tudatos szisztéma mentén építkeznek és ez ebben az évben meghozta a gyümölcsét, hiszen simán bekerültek a rájátszásba. Komoly ellenfélként tekintünk a Vasasra. Hívunk minden szurkolót vasárnap 18 órára, mert minden segítség nagyon fontos lesz. Nekünk minden meccs ebben az időszakban egy felkészülés is a Magyar Kupára, illetve a rájátszásra. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal szeretnénk valami mást kipróbálni a taktikai repertoárunkból, amit aztán később is tudunk alkalmazni. A TF meccshez képest mindenképpen szeretnénk elérőbb lépni a tranzíciós játékban. A Vasas irányítója Domonique Davis a kulcsjátékos vasárnap. Fontos feladatunk védekezésben, hogy kivegyük a játékból.”
Nenad Markovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “A magyar bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójához érkeztünk. Nagyon örülök, hogy a pécsiekkel játszhatunk, mivel ez a mérkőzés nagyszerű felkészítést nyújthat az előttünk álló feladatokra. A Pécs remek csapat, nagyon agresszív és kemény kosárlabdát játszanak, meglátjuk, hogy erre miképp tudunk majd reagálni. Több újdonsággal készülünk, reméljük, hogy meg tudjuk lepni őket. Nem csak a mostani összecsapás, de az egész szezon során igaz, hogy nincs gond a játékosok tudásával, de fontos, hogy mentálisan fókuszáltan lépjünk pályára. Sok információval és segítséggel próbálja segíteni őket a stáb, ennek ellenére az egész szezonban inkább a saját játékunkra szeretnénk koncentrálni és nem az ellenféltől függővé tenni a hetünket. Tényleg azt gondolom, hogy ez egy kiváló lehetőség számunkra, hogy egy erős csapat ellen mutassuk meg magunkat utoljára az alapszakaszban.”
TFSE-MTK – E.ON ELTE BEAC / 18:00 / Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Hegedűs Péter (TFSE-MTK): “Szeretnénk jó játékkal hangolni a rájátszásra és a kupára az utolsó hazai alapszakasz meccsünkkel. 8 nap alatt ez lesz a harmadik mérkőzésünk, az egészséges és bevethető játékosok között szeretnénk jobban elosztani a perceket. Ugyan papíron tét nélküli lesz az összecsapás, de sok olyan részfeladat van, amelyre oda kell figyelnünk, ahhoz hogy meg tudjuk szerezni a győzelmet.”
Mészárosné Kovács Andrea (vezetőedző, E.ON ELTE BEAC): “Bár a mérkőzésnek az alapszakasz helyezések szempontjából már nincs tétje, minden meccsből tudunk tanulni és építkezni. Szeretnénk rendezni a sorokat, hiszen a play outban várnak még ránk fontos feladatok.”
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós – Darazsak Sportakadémia / 18:00 /
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Armaghani Ármin (vezetőedző, BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós): “Holnap a szezon legfontosabb mérkőzése vár ránk, úgy gondolom jól felkészültünk. Nehéz mérkőzésre számítok, biztos vagyok benne, hogy a Darazsak mindent egy lapra feltéve fog küzdeni, hiszen ha nem sikerül nyerniük, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Végig koncentráltan kell játszanunk és 40 percig a gáz pedálon kell legyen a lábunk.”
Srdjan Radulovic (vezetőedző, Darazsak Sportakadémia): “Ez egy olyan mérkőzés lesz, amelyet irányítanunk kell, ha tartjuk magunkat az erősségeinkhez. Magas intenzitást kell fenntartanunk, okosan kosárlabdázni, és elkerülni az olyan hibákat, mint az eladott labdák, valamint jobb százalékkal értékesíteni a dobásainkat. Ha meg tudjuk valósítani a meccstervünket, akkor jó meccset játszhatunk.”
VBW CEKK Cegléd – Dávid Kornél KA / 18:00 / Albertirsa Sportcsarnok
Földi Attila (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “Az előzetes várakozásokon már rég túlléptünk, de most esélyünk van egy nagyon szép eredményt elérni. Nem kérdés, hogy mindent megfogunk tenni, hogy ezt a feladatot sikerüljön megoldani. Hét közben tisztességesen felkészültünk, holnap pedig mást nem kérhetek, mint hogy mindent adjunk bele és bízom a lányokban és az elvégzett munkában!”
Szentpáli Gergő (vezetőedző, Dávid Kornél KA): “Az, hogy az alapszakasz utolsó mérkőzése előtt arról beszélhetünk, hogy van esélyünk bejutni a rájátszásba újoncként, már önmagába egy hatalmas dolog véleményem szerint. Nincs más dolgunk, mint 40 percen keresztül küzdeni, vetődni a szabad labdákért, meghalni egymásért a pályán. Az elmúlt két fordulóban sok szurkolónk elkísért minket idegenbe is, ami sok plusz energiát adott a csapatnak. Hívok mindenkit, aki teheti, jöjjön el vasárnap Albertirsára.”
