Hirdetés
Utánpótlás

Edzőtáborban vett részt az U18-as válogatott



:

:

Hirdetés

December 27. és 29. között Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában összetartáson vett részt az U18-as válogatott.

A három nap alatt a játékosokra hat edzés várt. “Délelőtt technikai-taktikai, kontakt nélküli edzésekre került sor, délutánonként pedig próbáltuk megnézni, hogy 1-1, 2-2 elleni játékban mennyit fejlődtek a lányok. Figyeltük hogyan találják meg a saját helyzeteiket, mennyire tudják megjátszani a társaikat, követni az edzői utasításokat.” – mondta Völgyi Péter szövetségi kapitány, aki a múlt heti összetartást értékelve kiemelte: akadtak hiányzók, de így is értékes munka zajlott.

Foghíjas kerettel dolgoztunk, jó pár játékos NB1 A-csoportos fordulóban volt érdekelt. Sérülés és egyéb okok miatt így összesen nyolcan nem tudtak eljönni. Ettől függetlenül szépen dolgoztak a lányok és hasznos volt a három nap. Szeretnénk a közeljövőben folytatást is, január 25-27. között a nagyválogatott EB-selejtezőjének bajnoki szünetében szervezünk összetartást. Oda elsősorban azokat várjuk, akiket most nem tudtunk megnézni, kiegészülve néhány 2002-es születésű játékossal. Fontos három nap lesz ez is, hiszen az U19-es VB és az U18-as Európa-bajnoki csapat külön stábbal és kerettel fog dolgozni, így esélye van pár 2003-as születésű játékosnak bekerülni a debreceni világbajnokságon résztvevő csapatba. A nyár közeledtével dönteni kell, ki melyik együttesben kezd el dolgozni és melyik világversenyen fog szerepelni.

– tette hozzá Völgyi Péter.

A jelenlegi helyzetben megkerülhetetlen kérdés, hogy milyen állapotban vannak a játékosok. “A keretből szinte mindenki volt karanténban vagy átesett Covidon. Amikor a nyáron először találkoztunk, nagyon különböző állapotban érkeztek a játékosok. Volt, aki extra formában, volt, akin nagyon látszott a kényszerszünet. Most úgy érzem, hogy mindenki jó fizikális állapotban van és szépen végig is dolgozta a hat edzést.”

Az U18-as válogatottunk szakvezetője hangsúlyozta, hogy emberileg is pozitív tapasztalatai voltak. “Többen is külföldön tanulnak a keretből, Krasovec Lili egy római akadémián pattogtat, Telegdi Zsófia az Egyesült Államokban jár gimnáziumba, de mindketten jöttek edzeni a rövid itthonlétük alatt. Csapatszinten a lányok precízebbek, tudatosabbak, érettebbek lettek a nyári találkozónk óta.”  – összegzett Völgyi Péter, aki a tervek szerint még két ilyen rövid edzőtábort tervez nyárig a csapatnak.

A magyar válogatott kerete: Holcz Rebeka (Atomerőmű KSC Szekszárd, 2004), Horváth Dóra (Atomerőmű KSC Szekszárd, 2003), Németh Lili (Atomerőmű KSC Szekszárd, 2004), Lackó Sára (PEAC-Pécs, 2004), Milkovics Réka (UNI-Győr – MÉLY-ÚT, 2004), Geleta Fanni (UNI-Győr – MÉLY-ÚT, 2004), Krasovec Lili (Stella Azzurra Roma, Olaszország, 2003), Gelei Karola (Csata DSE, 2003), Kuncz Petra (Vasas Akadémia, 2003), Siklós Dorottya (Vasas Akadémia, 2003), Dúl Terka (Vasas Akadémia, 2003), Pfeifer Virág (Soproni Darazsak Sportakadémia, 2004), Katona Boglárka (BEAC Újbuda KA, 2004), Oláh Fruzsina (Aluinvent DVTK, 2004), Csoma Petra (Aluinvent DVTK, 2003), Márkusz Lili (Aluinvent DVTK, 2003), Kárpáti Réka (Aluinvent DVTK, 2003), Telegdi Zsófia (Trinity Christian School, USA, 2003) és Horváth Boglárka (PVSK Kosárlabda Akadémia, 2003).

Hirdetés