Hirdetés
Magyarország

“Egy álmom hullott szét”



:

:

Hirdetés

Ahogy arról a klub közleménye alapján beszámoltunk, a DVTK-nál edzőváltás történt. Távozik Földi Attila, a helyét ideiglenesen Völgyi Péter sportszakmai igazgató veszi át.

A boon.hu portál Földi Attilát kérdezte a váltásról.

Diósgyőrnek két olyan veresége is van már, a BEACtól és a Vasastól elszenvedett, ami – nem lebecsülve ezt a két együttest – nem fér bele. A DVTK ugyanis nagy csapat, az említett két együttes pedig nem sorolható ebbe a kategóriába. Nem feltétlenül érzem azt, hogy én vagyok a hibás, viszont én is benne vagyok ebben a közös termékben. Az edzői szakma viszont olyan, hogy a felelősség az edzőé. Ettől menekülni nem akarok, a menesztésemnél jobban fáj az, hogy kikaptunk ezektől a csapatoktól, és hogy a hazai pálya veretlenségét elvesztettük az új csarnokban. Ezek után számítottam arra, hogy a hétfői megbeszélésnek a váltás lesz a témája.

– mondta a lapnak Földi Attila, aki a vasárnapi Vasas elleni találkozót is felidézte:

“Minden negatív összejött, olyan forgatókönyvet kaptunk az élettől erre a meccsre, amiben semmiféle pozitívum nem volt. Nagyon-nagyon kevés közös edzésünk volt a Vasas elleni bajnoki előtt, nem az összeszokott csapat állt fel, hiszen voltak hiányzóink és érkezőink is, akiknek a beillesztésére, csapatba integrálására több idő kell. Mindössze három mezőnyemberünkre számíthattam a meccs előtt, mert közvetlenül a találkozó előtt Bernáth jelezte, hogy fáj a bokája. Így bár nem az volt az előzetes terv, hogy az új irányítónk, Vorpahl szinte végig játssza majd a meccset, nem volt más választás. Jovanovicnak be volt dagadva a bokája, és bár ő mondta, hogy vállalná a játékot, nem akartam, hogy rásérüljön, a ránk váró nehéz sorozat előtt, ezért inkább pihentettem. Utólag lehet, hogy ez is rossz döntés volt, és talán az is, hogy a válogatottnál járt játékosok a hét elején pihenőt kaptak. Sok összetevős a vereség, ezek közé sorolom azt is, hogy olyan szintű dobószázalékunk volt, ami a hihetetlen kategóriába tartozik. Amit csak lehetett, azt mellédobtuk. Egy erősebb juniorcsapatot is nehéz lenne megverni ilyen százalékkal. És a végén még szerencsénk sem volt. Hogy miért mondom ezt? Azért, mert Kányási beleért Smailbegovic dobásába, és ha ezután egy picit más lett volna a labda útja, akkor most nem beszélnénk erről. Így viszont azt kell mondjam: egy álmom hullott szét. Örülök, hogy lehetőséget kaptam a DVTK első csapatánál, amit nagy dolognak tartottam, tartok. Sajnálom, hogy nem tudok még tovább itt lenni, és azon dolgozni, hogy még többet kihozzak ebből. Bizonyára sokaknak fáj ez a vereség, de szerintem nincs olyan a földön, akinek nálamnál jobban.” – összegzett a DVTK leköszönő vezetőedzője.

 

Hirdetés