Hirdetés
Archivum

Egy félidõn át tartotta a lépést az MTK Cegléden



:

:

Hirdetés

A VBW CEKK Cegléd 93-69-re legyõzte az MTK Budapestet a 17. forduló szombati játéknapjának nyitó meccsén.

A Cegléd a csütörtöki kassai mérkõzés után fáradtan kezdett, 10-2-re ellépett az MTK az elsõ percekben.

Cziczás László együttese 16-8 után kezdte meg a felzárkózást. 10 perc után így mindössze 19-18-ra vezetett az MTK. A második negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A nagyszünetben 46-46 állt az eredményjelzõn. Az MTK kereken 50%-al dobott mezõnybõl. A döntõnek a harmadik negyed bizonyult, amikor feljavult a Cegléd védekezése és támadásban Maja Skoric-tól érkezett extra, a második félidõben egymaga 21 pontot szerzett. A két gárda között 62-51-nél lépte át a 10 egységet a differencia. A harmadik negyedet pedig egy 11-2-es futással zárta a CEKK és így 73-55-nél el is dõlt a gyõztes kiléte. A záró szakaszban már kézben tartotta az irányítást a hazai csapat.

Eredmény
VBW CEKK Cegléd – MTK-Budapest 93-69 (18-19, 28-27, 27-9, 20-14)

Statisztika

Hirdetés