Hirdetés
Magyarország

Egy félidőn át tartotta a lépést a Cegléd



:

:

Hirdetés

Az Európa Kupa harmadik fordulójában a VBW CEKK Cegléd az erőviszonyoknak megfelelő 93-53-as vereséget szenvedett az Olympiacos otthonában.

A Cegléd a görög bajnok Olmypiacos otthonában Pireuszban a sok nagy csatát megélt Béke és Barátság csarnokban lépett pályára. Túlzás nélkül minden előzetes várakozást felülmúlt a rajt. A görögök 6-5-ös vezetése után ugyanis a Cegléd ragadta magához az irányítást és Gabriel Carrasco tanítványai 19-9-re elléptek. Az ekkor megszerzett előnyből 3 pont a negyed végére is megmaradt. 10 perc után 21-18-as eredményt rögzíthettünk. A második szakasz kiegyenlített mederben haladt. A görögök 28-26-nál vették át a vezetést, de a Cegléd tartotta a lépést és még 33-31-nél is akadt labdájuk a mieinknek az egyenlítéshez. Ez nem jött össze és innen a félidőig a görögök 41-35-re elszakadtak.

Fotó: FIBA.Basketball

A harmadik negyedben egyértelműen megmutatkozott a görögök fölénye és bővebb kerete. Árulkodó adatnak bizonyult, hogy a játékrész végéig tíz játékost vetettek be és mindenki szerzett pontot. Végül 32-10-re nyerték ezt a szakaszt. Hűen tükrözte az ekkor kialakult különbséget, hogy a görögök 19 mezőnykísérletéből 12 sikeres lett, magyar oldalon pedig 12-ből 2 ebben a periódusban. Az utolsó 10 percnek 73-45-ről vágtak neki a csapatok és itt már nem lehetett kérdés a győztes kiléte. Az Olympiacos végül 93-53-as győzelmet aratott.

Eredmény

Olympiacos – VBW CEKK Cegléd 93-53 (18-21, 23-14, 32-10, 20-8)

Legjobb dobók

Olympiacos: Jacki Gemelos 13/9, Bashaara Graves 12, Anna Niki Stamolamprou 12/6.

VBW CEKK Cegléd: Renata Brezinova 19/9, Kristina Higgins 12, Ketia Swanier 6, Gorjanácz Ágnes 6.

Statisztika

Hirdetés