Hirdetés
Utánpótlás

Egy győzelem, egy vereség volt az U16-os lányok hétvégi mérlege



:

:

Fotó: MKOSZ

Hirdetés

U16-os lány válogatottunk két edzőmérkőzést is játszott a hétvége során, mindkét alkalommal a szlovének korosztályos csapata volt az ellenfelünk – olvasható a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) honlapján megjelent összeállításban.

Az első találkozón lassan kezdtünk, 5 perc játék után 7-5-re még a vendégek vezettek, ezt követően azonban egyértelműen a mieink akarata érvényesült a félidő hátralévő részében. A magyar csapat támadásban és védekezésben is nyugati szomszédaink fölé nőtt, a nagyszünetben pedig 10 ponttal vezetett (38-28). Hét pont még a 25. percben is megvolt ebből az előnyből (50-43), amikor egy 5 perces rövidzárlat a vesztünket okozta: a harmadik negyed végén 62-55-re már Szlovénia állt jobban. A záró felvonás első 5 percében összesen 5 pontra volt képes a két gárda 2-3-as felosztásban, a vendégek végül 5 egységgel győztek (69-74). Toman Petra és Kókai Patrícia 12-12 pontig jutottak, Strausz Edina pedig 10 ponttal zárt, és sajnos az is a mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Palásti Julianna megsérült.

U16 Magyarország – U16 Szlovénia 69-74 (19-11, 19-17, 17-34, 14-12)

Felkészülési mérkőzés
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Nepp, Földesi, Jankovics

U16 Magyarország: Aho 6, Palásti 4, Toman P. 12, Toman D. 7, Strausz 10. Csere: Kókai 12, Dobó 6, Rátkai 5, Ács 3, Szórád -, Kastl -, Kádár 4, Bajzáth -.

Mészárosné Kovács Andrea szövetségi kapitány: Első felkészülési mérkőzésünk legnagyobb vesztesége Palásti Julcsi sérülése. A szlovén válogatott láthatóan összeszokottabb képet mutatott. Nincs komoly okunk keseregni, hiszen ők a felkészülési szakaszuk ötödik heténél tartanak. A továbbiakban sokkal keményebb és harcosabb arcunkat kell mutatnunk az eredményesség érdekében.

A második, vasárnapi összecsapás jóval szorosabban alakult, és ilyen hullámzó sem volt. Az első mérkőzéshez képest nagy különbség volt, hogy 0 helyett 12 pontot szereztünk gyors indításból, a festékben pedig sokkal jobban védekeztünk: 42 helyett mindössze 24 pontot kaptunk. Az első 25 percben lényegében fej-fej mellett haladtak a két gárda, nem tudott ellépni egyik együttes sem a másiktól. 30 perc játék után 6 egységgel vezettünk (55-49), majd a 35. percre 10-re növeltük a differenciát – végül 6 ponttal ezúttal a mieink győztek (74-68) a 28 pontos Toman Petra, illetve a 9 pontja mellett 8 gólpasszt és 3 szerzett labdát is jegyző Rátkai Eszter vezetésével.

U16 Magyarország – U16 Szlovénia 74-68 (23-20, 15-16, 17-13, 19-19)

Felkészülési mérkőzés
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Dr. Szalóki, Földesi, Fodor

U16 Magyarország: Aho 3, Rátkai 9/3, Toman P. 28/6, Kókai 4, Strausz -. Csere: Dobó 4, Szakolczi 7, Kohn 2, Toman D. 5/3, Jármay 2, Kastl 2, Hámori -, Kádár 6, Bajzáth 2.

Mészárosné Kovács Andrea szövetségi kapitány: Nagyobb akarással és a taktika minimális bővítésével sikerült a mérkőzés végéig megtartani előnyünket. Palásti Julcsi hiánya érzékenyen érinti csapatunkat, nagy energiákat kell mozgósítani pótlására. A szlovének elleni mérkőzések pontosan rámutattak hiányosságainkra, melyek kijavítására két hetünk maradt. Bízunk játékosaink elszántságában.

Hirdetés