Hirdetés
USA

Egy hét, három mérkőzés, két győzelem Juhász Dorkáék mérlege



:

:

Fotó: WNBA

Hirdetés

Az elmúlt egy hét során három mérkőzést vívott a Minneota Lynx. Nézzük, hogy miként alakult Juhász Dorkáék teljesítménye az utóbbi időszakban.

Múlt héten szerdáról csütörtökre virradóra a Golden State Valkyries otthonában léptek pályára és 77-66-os győzelmet arattak Kayla McBride és Olivia Miles 20-20 pontjával. Juhász Dorka közel 13 percet töltött a pályán és 4 lepattanó került a statisztikai lapjára.

Péntekről szombatra virradóra a Washington Mystics vendégei voltak. Ekkor 94-84-es sikert ünnepelhettek. Olivia Miles 24 ponttal vezette győzelemre csapatát. Őt végül az elmúlt héten a Nyugati Konferenciában a „hét játékosának” is megválasztották. Juhász Dorka 19 perc alatt 8 pontot és 3 lepattanót jegyzett.

Hétfőről keddre virradóra pedig a Golden State Valkyries-t fogadta a Minneosta Lynx. Hazai pályán 80-66-ra maradtak alul. Juhász Dorka 10 perc alatt 5 pontot és 3 lepattanót jegyzett.

A Lynx a válogatott szünetig már nem lép pályára hazai környezetben, így a Golden State Valkyries elleni találkozót követően köszöntötték a világbajnokságra utazó játékosokat, köztük Juhász Dorkát.

Fotó: WNBA

Hirdetés