Hirdetés
3x3

Egy hét múlva rajtolnak a debreceni 3×3-as versenyek



:

:

Hirdetés

Augusztus 26-tól szeptember 5-ig újra a kosárlabda 3×3-as szakágának fővárosa lesz Debrecen. Az U18-as világbajnokság helyett megrendezésre kerülő Youth Festival mellett ezúttal három World Tour fordulót is rendeznek a Kossuth téren – olvasható a Debreceni Sportcentrum honlapján megjelent közleményben.

A világjárvány alaposan átírta a FIBA 3×3 versenynaptárát a 2020-as esztendőben, olyannyira, hogy Debrecenben rendeznek idén először nemzetközi tornákat. Az eredeti elgondolás szerint augusztus utolsó napjaiban U18-as világbajnokságot rendeztek volna, de ahogy korábban is beszámoltuk róla, ehelyett a Youth Festival elnevezésű torna kerül megrendezésre. Mivel a koronavírus miatt több ország csapata sem tud elutazni Debrecenbe, ezért a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség a névváltoztatás mellett döntött, ugyanakkor a torna színvonalára várhatóan ezúttal sem lehet majd panasz.

Az U18-as magyar válogatottaknak szép emlékei lehetnek a cívisvárosról, hiszen 2017-ben a lányok, míg 2018-ban a fiúk nyertek Európa-bajnokságot. A Földi Attila és a Szarvas Gábor vezette nemzeti együttesek természetesen ezúttal is résztvevői lesznek a tornának.

A profi csapatokat felvonultató World Tour Masters sorozat az eddig elmaradt versenyek miatt rögtön három kétnapos tornával jelentkezik. Az augusztus 29-30-ig, a szeptember 1-2-ig, illetve a szeptember 4-5-ig tartó versenyeken ezúttal is jelen lesz a sportág elitje, a megrövidült versenynaptár miatt gyakorlatilag az összes világszinten jegyzett együttes indul a debreceni tornákon. Szabadkártyával ezúttal is tagja lesz a 12-es mezőnyöknek a Csirke Ferenc irányította magyar válogatott.

Bár elég sok a változó, a szervezőbizottság ezúttal is arra törekszik, hogy az eddigi évekhez hasonlóan minden gördülékeny legyen, s a lehető legjobban kiszolgálják az érdeklődőket. A külföldről érkező csapatoknak, stábtagoknak és kiszolgáló személyzetnek komoly biztonsági intézkedéseket kell betartaniuk. Már Magyarországra is csak két friss negatív koronavírus-teszttel lehet bejutniuk, majd Debrecenbe érkezve is mintát vesznek tőlük, s csak a negatív eredmény kézhezvétele után hagyhatják el szálláshelyeiket.

Mivel szabadtéri, ültetett rendezvényről van szó, ezért a Magyarországon hatályban lévő jogszabályok szerint szabadon látogathatóak a versenyek. A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet az egészségügyi előírások betartására. A debreceni világversenyekre -az elmúlt évekhez hasonlóan- a belépés díjtalan.

Hirdetés