Egy jókor jött pofon – interjú Tursics Krisztiánnal

Folytatjuk a nyári utánpótlás versenyekre, válogatott programokra történő visszatekintő sorozatunkat. A 2010-es és a 2009-es nemzeti csapataink, illetve az U16-os és az U18-as válogatott után az ötödik részben az U20-as válogatottunk következik. Tursics Krisztián vezetőedzővel tekintettük át a litvániai Európa-bajnokság tapasztalatait.

Rögtön vágjunk is a közepébe! Hogy lehetne összegezni pár mondatban az Európa-bajnokságot?

Az A-divíziós tagság megőrzése volt az alap célkitűzésünk. A felkészülés alatt is többször beszéltünk arról, hogy ennek elérése nem lesz könnyű feladat. Nagyon kiegyenlített mezőnnyel találkoztunk, nüánsznyi különbségek döntöttek az 5. és 16. hely között. Rosszul jött ki a lépés, nehéz volt lezárni a legtöbb mérkőzést. Sajnálatos módon nem sikerült kulcsszituációkban túllendíteni a csapatot és kivívni a bentmaradást.

Miben látod annak az okát, hogy nem sikerült lezárni kulcshelyzetekben a találkozókat? Főleg, hogy az élvonalban szerepet kapó játékosok alkották a keretet.

Nincsenek a játékosok ilyen versenyszituációban. A klubjukban nem azt a szerepkört töltik be, amit a válogatottban. Egy olyan vezéregyéniség, egy olyan karakter sem lépett fel, aki a közösség élére tudott volna állni nehéz pillanatokban. Ez összességében a magyarázat arra, hogy miért nem a javunkra dőlnek el a kulcsszituációk.

Ha belegondolunk, az első félidőben vannak pályán a játékosok az A-csoportban, a másodikban nem. Nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy nekik kell pontot tenni az adott mérkőzés végére. Ha pályára is kerülnek ilyenkor, akkor is a rutinosabb magyarok és a légiósok oldják meg a feladatot helyettük. Nincs olyan minőségű labda a kezükben, amit nekik a mérkőzések végén döntő szituációkban el kell használni.

Én nem voltam és nem is leszek az U20-as szabály mellett. Nem látom, hogy mi az, amiben kamatoztatni tudják a játékosok, hogy az első félidőkben muszájból, pontosabban a szabálykövetés miatt kerülnek pályára.

Mindig szoktuk mondani, hogy az utánpótlás Európa-bajnokságokon benne van a játékban a hullámzás, de ilyen mértékű hullámzásnál már adódik a kérdés, hogy ez több volt, mint véletlen?

Így van, mentális szinten több problémával találkoztunk. Lehetett látni, hogy a felelősséget minden játékos kerülte. Olyan szituációkban, amikor zárkózott fel az ellenfél, mindenki passzolta tovább a labdát és egy játékos sem volt, aki felvállalta volna a dobást, vezérként átlendítette volna a csapatot, ezzel lezárva az adott mérkőzést.

Nem szabad azonban csak ezekre a szituációkra kihegyezni az értékelést. Az egész felkészülés alatt olyan mentális problémákkal szembesültünk, melyeken érdemes komolyan elgondolkozni és talán egy főállású sportpszichológusnak is ott kellene lennie a csapat mellett. Nem ideális, amilyen pszichés állapotban a játékosaink nekivágnak egy-egy mérkőzés-szituációknak.

Jókor jött ébresztő az Európa-bajnokság?

Ez nem rólam vagy a stábunkról szól, hanem a magyar női kosárlabdáról. Nekem, ahogy eddig is, a szívügyem volt az egész és próbálok segíteni azokkal a tapasztalatokkal, amit le tudunk vonni egy ilyen Európa-bajnokság, illetve az előtte együtt töltött felkészülés tapasztalataiból.

Igyekszem átadni, hogy mik azok a sarkalatos pontok, amire figyelni kell. Ez nem csak a válogatottra vonatkozik. A teljes munkafolyamatra vagy akár a klubokra, hogy felkészítsük mentálisan, fizikálisan, technikailag és taktikailag a játékosokat, ahol lemaradást tapasztaltunk.

Igen, a stábnak egy pofon volt és nyilván mi vállaljuk a felelősséget az Európa-bajnokságért. Ezen felül viszont egyetértek: egy jókor jött pofon is, mert alaposan el kell gondolkozni a játékosok felkészítésén.

Kimondhatjuk, hogy volt 13 jobb csapat a júliusi U20-as Európa-bajnokságon?

13 biztosan volt, de mentálisan talán több is. Elég megnézni a közvetlen riválisok testbeszédét, amikor például a litvánok kosarat dobtak, milyen attitűd jellemezte a pályán lévő játékosokat és a padot. Ugyanez igaz Montenegróra, ahol megjelentek a karakterek a mindent elődöntő mérkőzésen. Kulcspillanatban több olyan játékos akadt, aki nem árnyéka volt önmagának, hanem vezéregyéniség elképesztő hozzáállást mutatva. Ilyen szempontból csak jobb csapatot láttam a mezőnyben.

Azt vallom, hogy nincsenek véletlenek a sportban. Nem véletlen, hogy a nüánszok merre dőltek el. Természetesen akadnak szerencsésebb periódusok egy csapat életében, hozhatnám példának az Izrael elleni egylabdás mérkőzésünket az első napról, de összességében nem lehet ezekre támaszkodni.

A teljes tornát nézve nem véletlen, hogy többségében merre dőltek el a mérkőzések vagy miért zárkózott fel, majd fordított rendre jelentősebb hátrányból aktuális ellenfelünk. Mi ugyanezt nem tudtuk megtenni, amire jó példa a lengyelek elleni nyolcaddöntő mérkőzés. Komolyan el kell gondolkozni nekünk is és a magyar női kosárlabdában dolgozó szakembereknek is

Milyen benyomásaid voltak a nemzetközi mezőnyről?

Négy-öt csapat abszolút kiemelkedett a mezőnyből és természetesen lehetett látni kiemelkedő egyéniségeket, de mögöttük nüánszok döntöttek egyszer ide egyszer oda.

Összességében megmutatkoztak mindenkinek a sajátosságai, megfigyelhettük minden válogatott karakterét. Mindenki igyekezett is a stílusát ráerőltetni az aktuális ellenfelére. Ez 10 mérkőzésből egyszer így, egyszer úgy sült el.

Milyen záró gondolatot fogalmaznál meg?

Fogjunk egy kicsit össze és próbáljunk egységesen olyan játékosokat képezni, akik egyénileg, technikai és taktikai értelemben, illetve mentálisan készen tudnak állni ilyen hétmeccses sorozatterhelésre. Ez lenne a legfontosabb üzenete ennek az Európa-bajnokságnak.