Hirdetés
Archivum

Egyenlített a Galatasaray



:

:

Hirdetés

Végig vezetve, magabiztos gyõzelmet aratott a Török Bajnokság döntõjének második mérkõzésén a Galatasaray. Rátgéber László együttese elõtt azonban továbbra is él az esély, amennyiben hétvégén hozzák a két hazai mérkõzésüket, akkor bajnokok.

A Török Bajnokság fináléját is 2-2-1-es rendben bonyolítják le. Ez azt jelenti, hogy az elsõ kettõ és szükség esetén a mindent eldöntõ ötödik mérkõzést rendezik a Galatasaray csarnokában, míg a harmadik és a negyedik összecsapásnak a Fenerbahce csarnoka ad otthont.

Az elsõ meccsen Rátgéber László együttese remek játékkal diadalmaskodott, így a második hazai összecsapásán a Galatasaraynak mindenképpen gyõznie kellett, ha akarnak még valamit ettõl a párharctól. Jól kezdte az összecsapást a Fenerbahce, már 2-8-ra is vezettek, de aztán beindult Fowles. Az amerikai klasszis vezetésével gyorsan átvette a vezetést a hazai hölgykoszorú, sõt egy ponton már 18-9-re is vezettek. 10 perc játék után végül 20-16 állt az eredményjelzõn.

A második negyed hullámzó játékot hozott. A játékrész elején 28-20-ra elment a Galata, majd Vardarli vezetésével 32-31-re felzárkózott a Fenerbahce. Amilyen jól alakult a periódus középsõ szakasza Rátgéber László együttesének, a szünet elõtti percekben annyira nem állt össze a játékuk. A hazaiak egy 12-2-es futással, 44-33-as elõnyre tettek szert. Az elsõ félidõben a Galatasaray hõse Sylvia Fowles volt, aki 20 perc játék után már 14 pontnál és 6 lepattanónál járt.

A harmadik negyed elején Rátgéber együttese mindent megtett, hogy feljebb zárkózzon. Egy 6-0-s futással 46-39-re megközelítették ellenfelüket, de ennél közelebb ezen az estén nem jártak a nagy riválishoz. A következõ pillanatokban ugyanis Catchings, Fowles és Bahar Çağlar is betalált, a különbség pedig szempillantás alatt 53-39-re ugrott. A harmadik negyed végére, amikor 19 ponttal 63-44-re ellépett a Galatasaray, lényegében a mérkõzés sorsa el is dõlt.

A 67-53-ról induló negyedik szakaszban a Fenerbahce egy rövid ideig még 10 pontra feljött, de igazából nem volt kérdés, hogy ki ünnepelhet gyõzelmet. A végjátékban a cseréknél már mindkét mester gondolt a folytatásra is. Végül 84-69-re nyert a Galatasaray.

A gyõztes csapat legjobbja a 25 pontig jutó Sylvia Fowles volt, de Seimone Augustus is 19 ponttal vette ki a részét a sikerbõl. Rátgéber László együttesének azonban semmi sincs veszve, amennyiben a pénteken és vasárnap esedékes két hazai meccsüket hozzák, akkor a Fenerbahce ebben a gondterhelt szezonban is elhódíthatja a bajnoki címet.


Eredmény

Galatasaray Medical Park – Fenerbahçe 84 – 69 (20-16, 24-17, 23-20, 17-16)

Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc állása 1-1.


Statisztika

Hirdetés