:
:
A ZTE NKK 77-69-re legyõzte az Aluinvent DVTK együttesét az 5-8. helyért zajló csatározások alkalmával. Ennek megfelelõen ebben a párharcban sorsdöntõ harmadik meccs dönt, melyre vasárnap kerül sor Miskolcon.
A két csapat vasárnapi meccséhez képest egy változás történt, a DVTK-val nem utazott el kisebb sérülés miatt Tina Jovanovic. Ennek ellenére Maikel Lopez együttese kezdte jobban a mérkõzést, 11-6-nál már hazai idõkérés miatt állt a játék. Az elsõ szakaszban 19-11-nél jegyezhettük fel a legnagyobb differenciát. Ezt követõen azonban kiegyenlítetté vált a játék. A ZTE 21-18-ra felzárkózott, majd a második negyed közepén 27-27-nél utol is érte riválisát. Nagy Dóra triplája pedig 30-29-nél hosszú idõ után elõször eredményezett zalaegerszegi elõnyt, majd Nagy újabb sikeres vállalása után már Maikel Lopez kért idõt. 38-31-nél jegyezhettük fel a legnagyobb hazai vezetést, de a félidõre 38-38-nál egyenlített a DVTK.
A harmadik negyed elején Burkholder tripláival õrizte elõnyét a ZTE. Egy kemény, pontgazdag meccs kerekedett, melyen Jovanovic hiányában nem tudott akkora fölényt kialakítani a palánk alatt a DVTK, mint az elsõ felvonás alkalmával. Ebben a periódusban a DVTK-nál Szécsi és Tomlinson felelt a pontokért és 50-49-nél vissza is vették a vezetést a vendégek. Az elõny a játékrész végéig megmaradt. Az utolsó 10 percnek 57-55-rõl vágtak neki a csapatok. A záró szakaszban nem alakult ki nagy differencia. A hajrához 66-63-as hazai elõnyrõl érkeztek az együttesek. Horváth Bernadett két triplájával 69-66-nál visszavette a vezetést. Ekkor még nem tudhattuk, hogy ezek lesznek a vendégek utolsó pontjai ezen a délutánon. A faultokkal, kipontozódásokkal tördelt hajrában Burkholder büntetõjével újra elõnybe kerültek a hazaik és a végjátékban Bays duplája után már kézben tartották az irányítást. 77-69-es sikerrel egyenlített a ZTE, vasárnap 18 óra 30 perctõl Miskolcon jön a sorsdöntõ harmadik meccs.
Eredmény
ZTE NKK – Aluinvent DVTK Miskolc 77-69 (18-21, 20-17, 17-19, 22-12)
Az egyik fél második gyõzelméig tartó párharc állása 1-1.
Statisztika
