ELTE BEAC Újbuda - Csata TKK 60-58 (13-15, 14-12, 9-19, 24-12)
Bajnokság, 8. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
Rózsavölgyi, Pozsonyi, Sörlei (Sarkadi-Nagy Á.)
ELTE BEAC Újbuda: Drahos 15/3, Ozola 3, Moore 18/6, Fárbás E. 2, Varga S. 7/3. Csere: Dobó 2, Koch 3/3, Vég-Dudás 4, Swint 4, Szauter -, Dinnyés 2
Csata TKK: Tózer Nemes 2, RimdaL 5/3, Walker 21, Williams 9, Aradi-Varga 4. Csere: Vári 4, Boricic 7, Biczó 2, Hegedűs 4
A kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedben tízpontos előnyt szerzett a Csata, ám az utolsó felvonásban le tudta dolgozni a hátrányát Mészárosné Kovács Andrea együttese, és megnyerte a találkozót.

Fotó: Girgász Péter / ELTE-BEAC Újbuda
Moore dupláját Tózer Nemes két sikeres büntetője követte, majd Rimdal és Varga Sára váltott kosarat. Ezután Walker gyors egymásutánban hat egységet tett a táblára, ezzel némi levegőhöz jutott a Csata (4-10). Aradi-Varga is feliratkozott a pontszerzők közé, majd Drahos emelt be egy triplát, amelyre Biczó válaszolt két sikeres büntetővel. Üldözte ellenfelét a BEAC, de nem tudott faragni a különbségen (7-14). Ez az utolsó percekben megváltozott, ekkor ugyanis egy 6-0-val egy pontra zárkózott a házigazda, a negyed azonban Boricic büntetőjét követően kétpontos Csata-vezetéssel ért véget (13-15).
Ott folytatta a BEAC, ahol abbahagyta, Moore triplájával átvette a vezetést a második játékrész kezdetén, majd Drahos is bedobott két büntetőt, míg a túloldalon Walker volt eredményes (18-17). Moore újabb két kosárral jelentkezett, ezzel pedig elindított egy újabb nagy futást, hat és fél perc telt el a negyedből, amikor időt kellett kérnie Tursics Krisztiánnak (27-21). Aradi-Varga és Walker kosaraival visszajött egy labdára a Csata, sőt, amikor Walker bedobott két büntetőt, ki is egyenlítettek a vendégek (27-27).
7-0-s futással nyitotta a második félidőt a Csata, amely ezután sem lassított, hét perc elteltével Williams és Boricic pontjaira támaszkodva elérte a tízpontos vezetést is (32-42). A negyed hátralévő részében is az itt kiépített különbséget őrizte a vendég csapat, amely így tíz egységgel járt előrébb a házigazdáknál a utolsó negyed előtt (36-46).
A negyedik etapban újabb fordulat következett, hiszen ebben a tíz percben a BEAC akarata érvényesült, amely a negyed közepére három pontra csökkentette a különbséget (49-52), sőt, szűk három perccel a mérkőzés vége előtt a vezetést is átvette (53-52). Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok, a végjátékot pedig a BEAC bírta jobban, amely 58-58 után Dobó kétpontosával megnyerte a mérkőzést (60-58).


