Hirdetés
Magyarország

“Egyre egységesebbek vagyunk” – Sara Krnjic nyilatkozott



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Miközben már a Sopron Basket elleni elődöntőre készül az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata, a klub Sara Krnjic-el ült le egy hosszabb beszélgetésre.

Egy szoros és egy nagyon sima meccsen győztétek le a PEAC-ot a negyeddöntőben – te hogy láttad belülről ezt a két találkozót?

Két teljesen különböző mérkőzés volt, amelyen más-más preferencia jellemezte a csapatot. Mindenki tisztában volt a saját szerepével, s úgy vélem, mindent úgy csináltunk, ahogy azt Djokics Zseljko vezetőedző kérte.

Remekül játszottál mindkét meccsen, 22 pontot és 15 lepattanót szereztél összesen, milyen formában érzed magad? Mert azt látni, hogy nagy kedvvel és jól kosarazol.

A klubnál dolgozók tisztában voltak a helyzetemmel, s csak az volt a kérdés, mikor leszek képes ismét azon a szinten játszani, mint a sérülés előtt. Boldog vagyok, örülök, hogy újra így kosarazok, de számomra a csapat a legfontosabb, nem az, hogy én egyénileg miként teljesítek.

Sokat kihagytál a keresztszalag-szakadás miatt, hogy érzed, utolérted önmagad a visszatérést követen, ugyanazon a szinten kosárlabdázol, mint előtte?

Az ilyen jellegű sérülésből lassú és hosszadalmas a visszatérés, s még amikor már utána újra játszol, akkor is rehabilitációt kell végezni. Játék közben pár dolog még mindig nem olyan, mint előzőleg, de remélhetőleg ahogy telik az idő, minden olyan lesz, mint előtte.

A szezon közbeni átalakulás – Victoria Vivians és Ruthy Hebard távozása, Nikola Dudasová érkezése – eleinte negatív hatással volt a játékra, pénteken viszont kitűnő csapatmunka és jó játék jellemezte az együttest. Te hogy látod, milyen erős most a Szekszárd, mennyire vagytok egységesek?

Nagyon nehéz, amikor szezon közben kulcsjátékosok távoznak és változik a keret, majd új játékost kell beépíteni a rendszerbe, ez néha óriási kihívások elé állítja a többieket. Pénteken remekül kosárlabdáztunk, ez is mutatja, hogy egyre egységesebbek vagyunk csapatként, s remélhetőleg a folytatásban még jobban összecsiszolódunk és még jobb csapatjátékot mutatunk.

Következik a bajnok Sopron az elődöntőben – mit gondolsz az esélyeinkről a párharcban? Számít, hogy „csak” kétszer kellene őket legyőzni a fináléért?

Évek óta nagy rivalizálás zajlik a két együttes között, de annyiban mindenképp változott a helyzet, hogy ezúttal a döntőért csapunk össze velük. Profiként mindig nagy izgalommal várjuk a meccseket, és mindannyian extra motiváltak vagyunk. Nagy kihívást jelent a párharc, kemény feladat a címvédőt legyőzni, de megmutattuk, hogy velünk is számolni kell a rájátszásban.

Mit üzensz a szurkolóknak az elődöntő kapcsán?

Hogy ők a legjobbak! Szükségünk van arra az energiára, amit tőlük kapunk, s amit érzünk a meccseken a pályán. Pécsen fantasztikus buzdítást kaptunk, olyan volt, mintha Szekszárdon lett volna a meccs. Pénteken olyan teljesítményt nyújtottunk saját csarnokunkban, amit nagyon megérdemeltek – szükségünk van rájuk és köszönjük, hogy kitartanak mellettünk!

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés