„Együtt küzdve próbáljuk leküzdeni akár a lehetetlent is” – interjú Papp Diával

Múlt héten ért véget a Tippmix Női NB I. A 2023/2024-es szezonja, de máris itt a következő nagy feladat. Csütörtökön kezdődik a debreceni 3×3-as olimpiai selejtező. Papp Diával, a Sopron Basket irányítójával és a 3×3-as válogatottunk kiválóságával beszélgettünk a bajnoki évad zárásáról és a közelgő debreceni tornáról.

Végül negyedik helyen zárt a bajnokságban a Sopron Basket. Milyen érzésekkel tekintesz vissza a szezon utolsó két párharcára, a DVTK elleni elődöntőre és a Szekszárddal vívott bronzcsatára?

Az erőviszonyokat nézve azzal tisztában voltunk, hogy a DVTK nagyobb játékerőt képvisel ebben a szezonban. Bajnokesélyesként játszottak és végül el is érték a számukra történelmi sikert, amihez ezúton is gratulálok! Nyilván nagyon örültünk volna, ha összejön a bravúr, de az erőviszonyok alapján reális eredmény született.

Az elveszített elődöntő után a bronz-párharcot szerettük volna megnyerni. Az első meccset követően fontos sikert jelentett, hogy 1-1-re mentettünk hazai pályán. Ráadásul Zsófi utolsó hazai meccsén kifejezetten jó játékkal arattunk győzelmet. Az utolsó mérkőzésre viszont elfáradtunk, kicsit talán el is fogytunk.

Minden körülményt figyelembe véve – a kupagyőzelemmel együtt – kihoztuk a maximumot ebből a szezonból. Bízunk benne és azért dolgozunk, hogy a következő évadban a bajnokságot sikeresebben vegyük.

A csapat után folytassuk az egyéni oldallal a visszatekintést. A számokat és magát a mutatott játékot is nézve, ez egy nagyon komoly play-off volt tőled. Nem feltétlenül szeretem a statisztikákat visszakérdezni, de mindig tanulságos látni, ha az alapszakaszról a rájátszásra egy játékos tud fejlődni.

Fogalmazhatunk úgy, hogy az évad végére megérkeztem. Nehéz volt mentálisan ez a szezon, idő kellett, amíg megtaláltam a helyem. A szezon végére összeállt a játékom és hasznos tagja tudtam lenni a csapatnak.

A statisztika egy jó visszajelzés. Én sem szeretem a számokat böngészni, de segítenek elhelyezni, hogy hol tart az ember egyénileg. Az alapszakaszhoz képest a rájátszás végére valóban egész jó számok születtek, ami fontos visszacsatolás.

A szerzett pontokban éppen az utolsó meccsen – a bronzcsata harmadik felvonásán Szekszárdon – értél el egyéni szezoncsúcsot. Ez egy előre tervezett, tudatos szerepvállalás volt, hogy pontszerzésben feljebb kell lépned?

Annyiban nevezhetjük tudatosnak, hogy többször felhívta a figyelmemet a stáb: vállaljam azokat a helyzeteket, amiket megoldhatónak tartok. A betöréseket, az egy-egyeket, amik az erősségeim. Ezen a mérkőzésen jól jött ki a lépés, úgy érzem jól találtam meg a szituációkat és jó százalékkal értékesítettem a helyzeteket. Most rám jött ki a lépés, én vállaltam többet, de ebben a szezonban ez többekre elmondható volt fontos helyzetekben.

Szekszárdon úgy léptem pályára, hogy ez a szezon utolsó meccse és mindent ki kell adni magamból. Nem szerettem volna, ha ilyen szempontból bármi hiányérzet marad bennem. Támadásban és védekezésben is igyekeztem mindent beletenni egészen az utolsó percig, még akkor is, amikor már eldőlni látszott a mérkőzés.

Folytassuk a 3×3-as kosárlabdával. Egy hónap távlatából higgadtan visszatekintve, milyen tapasztalatokat adott a hongkongi selejtező?

Mivel nem lett meg a kvóta, nem lehetünk 100%-ig elégedettek. Maradt bennünk hiányérzet, még annak ellenére is, hogy nem mi voltunk a favoritok. Figyelembe véve, hogy mindössze öt napot készülhettünk együtt és Beatrice – kis amerikai tapasztalatot leszámítva – akkor játszott pályafutása során először ilyen szinten 3×3-at, nagyon jó mérkőzéseket vívtunk.

Különösen támadásra igaz ez, miután jóval ponterősebbek voltunk, mint korábban. Nagy erősítést jelentett Beatrice érkezése ilyen szempontból. Nem csak az általa hozott pontok, hanem azok a helyzetek, amiket megtaláltunk a jelenlétének köszönhetően.

Az Azerbajdzsán elleni sorsdöntő mérkőzésen a kevés közös munka jött ki. Akkor éreztem azt, hiányzott pár tétmérkőzés tapasztalata, ahol kijönnek a hibák, illetve azok, amikben változtatni kell és jobban belelendülünk újra a 3×3 világába.

Egy ilyen gondolattal vinném tovább ezt a kis értékelőt, hogy a minőség megvolt, a közös munka hiányzott.

Hasonló benyomásokkal zártunk mi is. Valóban ebben látom a különbséget, hogy kevés időnk volt felkészülni. Ez nem kifogáskeresés vagy utólag magyarázkodás, hiszen, aki ebben benne van, az tudja, hogy mennyit jelent a közös munka és a tornatapasztalat.

Teljesen más „csak” egymás ellen játszani, mint egy ismeretlen csapattal. Ugyanaz a szituáció, mint a felkészülési mérkőzéseken az 5:5 kosárlabdában. Vannak csapatok 3×3-ban, akik már csak ezzel foglalkoznak, de még a hozzánk hasonló cipőben járó lengyelek is egy hónapot dolgoztak előtte és Thaiföldön is jártak tornán. Mi ehhez képest öt napot készültünk együtt.

Apróságnak tűnnek, amiket felsoroltam, de kulcsfontosságú dolgok. Ettől függetlenül már nem szabad ezzel foglalkozni, csak az előttünk álló feladattal.

Ez a feladat pedig Debrecen. Változik a keret, Beatrice Mompremiert Kiss Virág váltja. Játékban számítasz változásra, hiszen úgymond poszton történt csere?

Virággal erősödünk, mivel komplexebb játékos, mint Bri, elsősorban azzal, hogy van külső dobása. Kint, bent meg tud oldani különböző helyzeteket. Mozgékonyabb is, ami a védekezésben nagy segítség lehet, mert ott akadtak problémáink Hongkongban.

Taktikában nincs szükség nagy változásra. Különösen támadójátékban, hiszen 17 pont feletti átlaggal zártuk Hongkongot. Ez a női mezőnyben kifejezetten jónak számít, ráadásul változatos játékkal, kintről, bentről betalálva.

A korábbi években 12-13 pontokat átlagoltunk, ami ezen a szinten kevés. Ennyi ponttal még egy nagyon jó védőmunka mellett is nehéz nyerni. Jó volt látni, hogy relatív könnyen elértük a magasabb pontátlagot. Ennek megfelelően azokat az elemeket kell gyakorolni, amik akkor működtek, jobban automatizálva a mozgásokat.

Milyen az érzelmi oldal? Pár nappal ezelőtt még a bajnoki helyosztók lázában égtünk. Kifejezetten érzelemdús párharcok voltak korszakzáró vagy éppen történelmi pillanatokkal. Még kívülről sajtósként is sokat kivett az emberből, el sem tudom képzelni, hogy ez belülről mit jelenthetett. Pár nap alatt most át kell állni arra, hogy az olimpiai kvóta lesz a tét.

Ez irtó nehéz, elvitathatatlan. Hasonló volt a helyzet Hongkong előtt is. Lement a Magyar Kupa, elkezdtük a rájátszást, benne voltunk egy flow-ban. Utána ebből kiszakadtunk, mentünk 3×3-ra, majd visszajöttünk és folytattuk a rájátszást. Elképesztő mentális megterhelés, miközben a két szakág teljesen más.

Azzal a hasonlattal élnék, mint a robotok, át kell tudni kapcsolni, eltávolodva az 5:5-től megnyomni a 3×3-as gombot és nem szabad a körülményekkel foglalkozni. Itt vagyunk a szezon végén annak minden fáradtságával, de elkezdtük a felkészülést és nem is akármilyen tornára készülünk a napokban.

Ha egy amerikai sportfilmben lennénk és az olimpiai selejtező előtt nagy beszédet kellene tartanod. Mire helyeznéd a fókuszt?

Ne foglalkozzunk senkivel és semmivel, csak saját magunkkal. Minden mérkőzésen adjunk ki magunkból mindent, ami bennünk van és lesz, ami lesz.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez a legerősebb a három olimpiai selejtező közül. Bízom benne, hogy a hazai közönség és a minden évben kiváló szervezésű debreceni torna tud akkora lendületet adni, hogy ezt ne teherként éljük meg, hanem lehetőségként. Együtt küzdve próbáljuk leküzdeni akár a lehetetlent is.