:
:
Csütörtökrõl péntekre virradóra az idei évadban immár harmadszor összeméri az erejét az elmúlt szezonokat domináló Minnesota Lynx – Los Angeles Sparks kettõs.
Úgy érkezik el a csúcsrangadó harmadik felvonása, hogy a két csapat idei elsõ két találkozása alkalmával a Los Angeles Sparks hagyhatta el gyõztesen a pályát. Ez azt jelenti, ha péntek hajnalban a minneapolis-i Target Centerben ismét nyerni tudnak, akkor egymás elleni összevetésben már biztosan jobb lesz a Sparks. Mivel nagyon szoros az élmezõny, könnyen zárhatnak azonos mutatóval a felek és ez így értékes helyezést is meghatározhat a tabellán.
A gárdák mindkét találkozására még a szezon elsõ hónapjában került sor. A Lynx nagyon beragadt a rajtnál, míg a Sparks Candace Parker és Jantel Lavender nélkül is kiválóan kezdett. A 77-76-os és a 77-69-es sikerüket sem lehetett meglepetésnek tekinteni. Azóta nagy utat járt be a két élcsapat. A címvédõ Lynx egy komoly gödörbõl kimászva produkált nyolcmeccses gyõzelmi sorozatot. A Sparks-nál pedig Nneka Ogwumike sérülése okozott egy kisebb hullámvölgyet. Erre az idõszakra három vereségük is tehetõ.
Az elõjelek egyik oldalon sem ideálisak a nagy rangadó elõtt. A Lynx elõbb kiemelt gyõzelmi sorozata éppen kedden szakadt meg, amikor a mezõny leggyengébb csapatától az Indiana Fever-tõl hazai pályán 71-59-re kikaptak. Ilyen kevés pontot a 2013-as rájátszás óta nem értek el. Nem is feltétlenül a dobott pontok száma volt a probléma, hanem a mezõnyszázalék. Maya Moore például a nagy gyõzelmi sorozat alkalmával 20 pont felett átlagolt. Ezúttal a 15 mezõnykísérletébõl 3 lett sikeres. Mellette Sylvia Fowles 12-bõl 4 sikeres vállalása is igencsak szerény teljesítmény.
A Sparks is vereségbõl érkezik. Hiába tért már vissza Nneka Ogwumike, hazai pályán 73-72-re elbukták a Connecticut Sun elleni találkozót. Még 20 pontos hátrányból ugyan vissza tudtak jönni, de utána a szoros végjátékban alulmaradtak. A Sparks is botrányosan gyengén dobott, az elsõ 18 vállalásukból 4 lett mindössze sikeres azon az estén. Az ekkor összeszedett hátrány pedig meghatározta a folytatást.
Éppen az elõbb felsorolt elõzmények miatt brutálisan nehéz jósolni a rangadó elõtt. Az biztos, hogy mindkét féltõl lényegesen nagyobb koncentráció és pontosabb játék kell. Ahogy Sylvia Fowles fogalmazott, ha az „LA ellen sem állunk talpra, akkor baj van.” Ugyanezt fordított elõjellel bármelyik Sparks játékos is elmondhatta volna. A minõséget tekintve még mindig a mezõny két legerõsebb csapatáról beszélünk, bár idén a Mercury, Storm, Sun, Mystics négyes lényegesen versenyképesebb, mint korábban. Ugyanakkor valami hiányzik…
Hogy ezt a helyzetet most a fáradtság, a korábbiaknál több sérülés vagy egyszerûen csak az üldözõboly erõsödése hozza, azt nehéz meghatározni. Mindkét keret változott az utóbbi idõben. A Sparks Cappie Pondexter-tõl vált meg, miután visszahozták Karlie Samuelson-t. A Lynx pedig éppen a minap hétnapos kontraktust kötve újraszerzõdtette Lynetta Kizer-t.
