Hirdetés
Archivum

Elégedett az MKOSZ elnöke



:

:

Hirdetés

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke elégedett a nõi válogatott Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével, egyúttal úgy vélte, a kedden egy ponttal elbukott negyeddöntõbe jutásért vívott meccsen sem hagyott kívánni valót maga után a csapat.

A sportvezetõ az MTI-nek szerdán azt emelte ki, hogy a csehországi kontinensviadal elõtt legalább egy gyõzelem volt betervezve, illetve a továbbjutás a csoportból, így a célt sikerült teljesítenie az együttesnek. Szerinte a játékosok között jó volt a kohézió, egységes csapatot alkottak, ami örömteli.

A nemzeti csapat a pénteken kezdõdött Eb-n csoportjában elõbb kikapott a spanyoloktól, majd legyõzte a cseheket, s ezzel egyben a továbbjutását is biztosította. Zárásként hétfõn ugyan Stefan Svitek együttese sima vereséget szenvedett az ukránoktól a kvartettben, majd kedden este elképesztõen szoros végjáték után egyetlen ponttal kapott ki Olaszország legjobbjaitól.

“Az olaszok elleni meccsen tudtuk, mit kell tennünk, ugyanakkor ilyen szoros mérkõzésre nem számítottunk, mint ahogy a riválisunk sem” – jegyezte meg az elnök, aki szerint a védekezés kiváló volt, a helyzetkihasználás viszont rossz. “Mindkét válogatottnak az volt a célja, hogy visszakerüljön a kontinens elitjébe, ez most az olaszoknak sikerült.”

Szalay Ferenc úgy vélte, a szövetségi kapitány kiválóan dolgozott, mint mondta “jó helyre került a bizalom”. A játékosok közül Fegyverneky Zsófia, Krivacsevics Tijána és Határ Bernadett teljesítményét emelte ki. Vandersloot Courtneyt ugyanakkor fáradtnak látta az elnök, aki szerint ez a hosszú török és amerikai szezon miatt lehetett.

Forrás: MTI

Hirdetés