Hirdetés
Magyarország

Elérhető az élvonal 2022/2023-as versenykiírása



:

:

Hirdetés

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) a hivatalos honlapján a közelmúltban közzétette a Nõi NB I. A Csoport versenykiírását a következő évadra.

Szurkolói szemmel fontos változások nem lesznek. Az biztos volt, hogy az elmúlt évadban debütált szabály marad, tehát a bajnokság minden mérkőzésének minden szakaszában minimálisan két hazai nevelésű játékosnak a pályán kell tartózkodnia, kivéve, ha kipontozódás vagy kizáró hibák miatt ez nem végrehajtható. A bajnokság Alapszakaszában minden mérkőzésen az első félidő teljes időtartamában egy hazai nevelésű 2002. január 1-én vagy utána született játékosnak a pályán kell tartózkodnia.

Az igazolások során a játékengedélyek tekintetében két időpontra kell figyelniük a kluboknak. Ezúttal a játékengedélyek kiadásának határideje 2023. január 6., péntek. Ezt követően a sportszervezetek már csak egy bármilyen korú hazai vagy nem hazai nevelésű sportoló játékengedélyét kérhetik ki. Ennek a határideje a jól megszokott február végi időpont. Ez 2023-ban majd február 24., péntek lesz. A jegyzőkönyvben négy nem hazai nevelésű játékos szerepelhet és közülük maximum két olyan játékos lehet, aki a FIBA európai hatáskörén kívül eső országból érkezett.

Az alapszakaszban a 12 résztvevő csapat oda-visszavágó alapon 22 mérkőzést játszik. A rájátszásba a tabella első nyolc helyezettje kerül. A Play-off során a negyeddöntők, az elődöntők és a döntő kivételével minden helyosztó párharc az egyik fél második győzelmével ér véget. A finálé továbbra is az egyik fél harmadik sikeréig tart.

A Killik László Női Magyar Kupa versenykiírásába láthatjuk a új rendszerét, melyet lapunkban már részletesen bemutattunk. Az alapszakasz első köre után az első nyolc (8) helyen álló csapat (a sorrend megállapításánál kizárólag csak az Alapszakasz első körében lejátszott mérkőzések számítanak) jut a Magyar Kupába. A helyezési sorrend a Női NB I. A csoportos bajnokság alapszakasz felének lezárását követő első hetének keddi napján kerül megállapításra. A Magyar Kupába bejutott csapatok egy (1) mérkőzésen döntik el a Négyes Döntőbe jutást. A mérkőzések pályaválasztói, az Alapszakasz első köre végén a helyezési sorrendben előrébb álló csapatok.

A Női NB I. A csoport versenykiírása IDE KATTINTVA érhető el.

Hirdetés