Elhalasztották a tokiói olimpiát
:
:
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos közleményben bejelentette, hogy az eredetileg tervezett időpontban – 2020. július 24. – augusztus 9. – nem rendezik meg a tokiói olimpiát.
Thomas Bach, a NOB elnöke és Abe Sindzo, Japán miniszterelnöke egyeztetett az elhalasztás lehetőségéről. A vezetők megállapodtak abban, hogy 2020 után egy távolabbi időpontban, de legkésőbb 2021. nyarán megrendezik az ötkarikás játékokat. Az olimpiai láng maradt Japánban és arról is határozat született, hogy a rendezvény hivatalos neve időponttól függetlenül Tokió 2020 lesz.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az elmúlt 24 óra komoly fordulópont volt a tokiói olimpia sorsát illetően. Kanada és Ausztrália hétfői bejelentése, illetve Dick Pound NOB-tag sokat sejtető nyilatkozata már előrevetítette a bejelentést. Ezt követte egy újabb fontos lépésként az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOPC), mint a NOB legnagyobb befolyással bíró nemzeti tagszervezete, mely karakteresen kiállt a játékok elhalasztása mellett.
Nincs precedens arra a világ sportjában, hogy az olimpia elhalasztása esetén miként lehet átszervezni a versenynaptárat. Ilyenre ugyanis még nem volt példa. Törlésre is mindössze háromszor. A nyári játékokat tekintve eddig a világháborúk alatti események maradtak el, a 1916-os berlini, majd az 1940-es tokiói és az 1944-es londoni. A halasztás azért kritikus, mert az olimpiai sportágak nemzetközi versenynaptárát a négyéves ciklusok határozzák meg.
